A
Szolnoki Művésztelep története az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc idején kezdődött, mikor is August von Pettenkofen,
egy kiváló bécsi festőművész ezen a tájon kísérte az osztrák
hadakat, mint hadirajzoló. Az 1850-es évektől kezdődően visszatért
a számára annyira tetsző tájra, a Zagyva és a Tisza torkolatához.
Hatására osztrák és német festők keresték fel Szolnokot, akik
elvitték városunk hírét Európa kiállítótermeibe. A XIX. század
végére magyar festők is egyre többen keresték fel a várost, így
többek között a Párizsban Munkácsy köréhez tartozó Deák-Ébner
Lajos és Bihari Sándor is. Mellettük olyan festőóriások jelentek
meg Szolnokon, mint Mendnyánszky László és Fényes Adolf. Szolnok
ekkor már igazi képzőművészeti központtá vált Magyarországon.
A századfordulóra érkezett el az a pillanat, mikor a művészek úgy
érezték, egy hivatalos művésztelepnek kell összefogni és biztosítani
az itt folyó munkát.
1901-ben
létrehozták a Szolnoki Művészeti Egyesületet, melynek kezdeményezésére
1902-ben átadták a Szolnoki Művésztelep két épületét. A Művésztelep
célja a szabadban való festés, a környező táj s az itt élő
emberek életének megfestése. Ehhez a célkitűzéshez a mai napig
is hűek maradtak a Művésztelepen alkotók, s töretlenül kutatják
és ábrázolják a magyar táj e szegletének szépségeit.
A két
világháború között a magyar képzőművészet olyan meghatározó
egyéniségei dolgoztak a telepen Fényes Adolf mellett, mint Pólya
Tibor, Aba-Novák Vilmos és Bernáth Aurél, de itt találjuk ebben
az időben Mattioni Esztert, Istókovits Kálmánt, Borbereki Kovács
Zoltánt, Zádor Istvánt, Szlányi Lajost, Pólya Ivánt és Chiovini
Ferencet is. A második világháborúban megrongálódott műtermeket
az 1950-es évekre újították fel teljesen, amit egy új művészgeneráció
foglalt el.
Az első
honfoglalók Chiovini Ferenc, Benedek Jenő, Patay Mihály és Bótos
Sándor voltak, majd az 1950-es években P. Bak János, Nagy István,
Simon Ferenc, Baranyó Sándor, Bokros László, Fazekas Magdolna, Gácsi
Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos, Antal Ilona, Palicz József
és Szabó László csatlakozott hozzájuk, majd később Berényi
Ferenc. Az elköltözöttek és az elhunytak helyére később Rékassy
Csaba, Ágotha Margit, Pogány Gábor Benő és Hangay Szabó László
érkeztek.
Fordulópontot
jelentett a telep életében a 2002-es esztendő, mikor is újraalakult
a Szolnoki Művészeti Egyesület, és átadták a sokáig romosan álló
baloldali műteremszárnyat is, új művészeket csábítva ezzel a mára
már erősen megfogyatkozott számú alkotók közé.
A
magyar festészetnek Szolnokon és környékén született alkotásai
azt mutatják, hogy e város mindenkor rév volt művészeink számára,
csöndes, kitartó kihívást küldött azok felé, akik egyszer megízlelték
különös vonzását. Ígéret, enyheség és gazdag szépségforrás
kellett legyen e tájban és népében, hogy ide tudta csalogatni az
idegen művészt és a külföldről megtért magyart egyaránt.
Nemcsak vonzani tudta őket, de megérlelte bennük művészetük sajátosan
hazai, bensőséges hangját.
A kiállítás sajtóképei
A kiállítás megnyitásának
időpontja: 2003. március 21. - 15 óra
Megnyitja: Vass Lajos, NKÖM államtitkára
Köszöntőt mond: Botka Lajosné, Szolnok város polgármestere, országgyűlési képviselő
Közreműködik: a Szolnoki Fúvósötös
