1 hónap - 1 tárgy - 1 régész

 
2017. októberében indította az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.
 
 
 
 
2018. márciusban Bencze Zoltán régész ismerteti meg az érdeklődőket egy középkori ónpohár történetével.
 

 

Középkori ónpohár

Az egykori Honvéd Főparancsnokság régészeti kutatása során a mai épület délkeleti sarkában egy középkori pincerészletben kutat tártunk fel. A betöltés legalsó vizes, iszapos rétege megőrizte a szerves anyagokat, így a bőröket, a fatárgyakat és a növényi magvakat is. A változatos üveganyag lelet mellett nagyobb mennyiségű kerámiatöredék is előkerült. Ugyanebben az iszapos rétegben egy keskeny fenekű, tölcséresen kiszélesedő szájú, enyhén kihajló, tagolt peremű ónpoharat is találtunk. A poharat a perem alatt, az oldal közepén, továbbá a talp közelében két-két bekarcolt, körbefutó vonal díszíti. A fenekén, belül Isten báránya ábrázolás található, a feltámadásra vonatkozó keresztes zászlóval. A bárány a győztes Krisztus jelképe, ezért az erő és hatalom jelével, azaz szarvakkal ábrázolták, fejét pedig glória veszi körül. Ónpohár eddig nem került elő régészeti feltárások során, a rendelkezésünkre álló források sem említenek poharakat.

 

A kút legalsó vizes, iszapos rétege a leletanyag alapján a 14. századra keltezhető. Az 1954-ben Budán, a Dísz tér 10-es kútból előkerült, 1350 – 1375 közé keltezett ónkorsó elveszett. Jelenlegi ismereteink szerint ez a két budai darab, azaz az ónpohár és az ónkorsó a legrégebbi a középkori magyarországi emlékanyagban. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található egy Buda címeres ónkanna. Fedőjének belső oldalán Isten báránya ábrázolás található, a fedő tetejére utólag egy 1541-es évszámot karcoltak. Érdekes, hogy ásatásoknál legtöbbször kutakból kerülnek elő az óntárgyak.

 

Az ónművesség a későközépkori kézműves ágak között a kiemelkedő, megbecsült mesterségek közé tartozott, tárgyaik gazdag választéka a tehetősebb polgárok háztartásában a jóval drágább, asztali nemesfém edényeket pótolta a mindennapi használatban. Az óntárgyak sérülékenységük miatt rövid életűek voltak, de újra beolvasztásuk és feldolgozásuk könnyű volt. Szórványos középkori forrásaink ónkészítőkről Budáról, Sopronból és Pozsonyból maradtak fenn. A 15. század elején keletkezett Budai Jogkönyv 116. artikulusa foglalkozik az ónöntők jogaival, de nem maradt fenn a részletes szöveg.

 

Budai forrásaink 1479 és 1527 között négy ónkorsógyártót említenek. Az 1687-es budai katonai felmérésre vetítve az írott és régészeti adatokat, azt látjuk, hogy a budai ónkorsógyártók házait a Szent György piac nyugati oldalán találjuk. Az elveszett ónkorsó pedig a Szent György piac Szent György kápolna előtt álló házából került elő, ahol 1479-ben Ulrich ónkorsógyártó lakott.

 

 


 

Mini-interjú a régésszel

 

Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?

A történelem mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, ez vezetett a régészethez.

 

Melyik korszakkal foglalkozol és miért?

A középkori városi régészettel és anyagi kultúrával foglalkozom.

 

Mi az, amit leginkább szeretsz a szakmádban?

A változatosságot, nincs két egyforma ásatás.

 

Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?

Az, hogy munkánkat egyre inkább a különböző beruházások határozzák meg, ahol folyamatosan harcban állunk azért, hogy kellő időnk legyen a régészeti maradványok feltárására.

 

Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?

Több mint három évtizede már, hogy 1987-ben a Hadtörténeti Múzeum új irodaházat akart építeni az udvarán. Megelőző feltárás nélkül már a kezükben volt az építési engedély is, és elkezdődtek a munkák. Én a kivitelezés szakfelügyeletére mentem ki, és hamarosan azzal szembesültem, hogy az udvart átvágó nagy csatornaárok északi végén előkerült a XIII. századi városfal egy nagyon jó állapotban megmaradt félköríves tornya. Ezután az építési munkákat leállították, és lehetőség nyílt a megelőző feltárásra. Az újabb középkori maradványok előkerülése után a régész, műemlékes szakma egyöntetű támogatásával végül sikerült megakadályozni a tervezett építkezést.

 

Miért éppen ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartható leletet?

Óntárgyak nagyon ritkán kerülnek elő ásatásokon.