2016 július-augusztus havi hírlevél

A Budapesti Történeti Múzeum hírlevele

2016. július-augusztus

 

Vármúzeum

 

Aktuális hírek:

A palota udvaron megvalósuló nyári rendezvények (pl. Mesterségek ünnepe) befolyásolhatják a Vármúzeumba történő belépés módját, ezért kérjük, hogy a tervezett múzeumlátogatás előtt, minden esetben tájékozódjanak előre.

 

Időszaki kiállítások:

 

Közös úton – Budapest és Krakkó a középkorban

Krakkó és Buda a középkorban Európa jelentős városai közé tartoztak, melyeket Nürnberggel, Milánóval, Rómával kezeltek egyenrangúként.

A kiállítás bemutatja a közös történelmi emlékeket és eseményeket, valamint olyan személyiségeket, akik mindkét település történetében fontos szerepet játszottak. Többek között az Anjou és a Jagelló dinasztia egyes tagjait, Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelmet is – akik nem csak a két város, hanem a két nemzet történelmét is összekapcsolták.

A kiállításra kerülő tárgyak nagy része a városlakók hétköznapjaiba ad betekintést, emellett az ünnepi alkalmak és a királyi udvar reprezentatív emlékei is megjelennek köztük. A nagyszámú régészeti leletanyag mellett igen sok, történeti gyűjteményben fennmaradt műtárgyat láthatunk majd.

A kiállítás létrehozói a Budapesti Történeti Múzeum és a Krakkói Várostörténeti Múzeum, mely a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretei között, a Balassi Intézet támogatásával valósul meg.

A kiállítás megtekinthető: 2016. július 24-ig!

 

Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum

1014 Budapest, Szent György tér 2. Budavári Palota E épület

Telefon: (06)(1) 487-8871

E-mail cím: kapcsolat@mail.btm.hu

http://www.btm.hu/

 

Aquincumi Múzeum

 

Programok:

 

2016. július 9-10.

Hagyományőrzők Aquincumban

A Legio X. Gemina hagyományőrző csoport, amelynek célja, hogy az ókori katonai életet felelevenítése, a megjelölt időpontokban gyakorlatozik az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában.

http://www.aquincum.hu

 

2016. augusztus 9., 10.00-12.00

Hozd magaddal a nagyit!

Hozd magaddal a nagyit, s töltsetek együtt egy vidám délelőttöt az Aquincumi Múzeumban! A programra érkező unokák és nagyszülők a római életmóddal ismerkedhetnek, játékos feladatokat oldhatnak meg együtt és aquincumi emléktárgyakat készíthetnek.

A program az Óbudai Nyár része!

A program ára: nagyszülőknek: 600 Ft/ fő, unokáknak: 300 Ft/ fő                               

Bejelentkezés: aquincum@aquincum.hu

http://www.aquincum.hu

 

2016. augusztus 10-17.

Sziget fesztivál - Aquincum a sokszínű római város

Az Aquincumi Múzeum sátrának központi témája a szigeten elhelyezkedő helytartói palota, melyet még Hadrianus kezdett építtetni pannóniai helytartóként. Kézműves foglalkozásokon a sátorhoz érkezők ékszereket, koszorút, láncékszert, rabszolgatáblát, fibulát, mozaikot, illatpárnát, pecsétet készíthetnek, illetve megismerkedhetnek az ókori írással. A foglalkozások mellett gladiátorok mutatják be az ókori római gladiátor életmódot, felszereléseket, amiket a szigetlakók fel is próbálhatnak, és felügyelet mellett kipróbálhatják a fegyvereket.  A hagyományőrzők időnként körbe járják a szigetet és rabszolgákat zsákmányolnak, hogy aztán kiképezzék őket gladiátornak. De az érdeklődők betekinthetnek a római légiók életébe is.

Római játékokkal is várjuk a sátorba érkezőket: kőmalom köré ülhetnek, táblás játékokat játszhatnak. A gondolkodni szeretők tesztet tölthetnek ki és a jó válaszok után ajándékokkal lepjük meg őket.

http://www.aquincum.hu

 

2016. április 1 – 2016. október 31.

Aquincumi Múzeum nyári nyitva tartása

2016. április 1-től az Aquincumi Múzeum hosszabbított nyári nyitva tartással várja kedves látogatóit. A Régészeti park 09.00-18.00, a kiállítások pedig, 10.00-18.00 tekinthetők meg.

 

Szervezz szülinapot Aquincumban! – Különleges születésnapi foglalkozás gyerekeknek

A foglalkozás két részből áll. A gyerekek először egy rövid interaktív tárlatvezetésen vesznek részt a romkertben vagy a kiállításokban, majd egy választható foglalkozás következik. Ez megbeszélés alapján lehet gladiátoros, legiós, kézműves, illetve kincskeresős foglalkozás. Ezt követően nyílik lehetőség az étkezésre, torta elfogyasztására és az ajándékátadásra.

Időszaki kiállítások:

 

Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban

„(A víz) ugyanis nélkülözhetetlen az élethez, az élet örömeihez és a mindennapi szükségletekhez.” írta Vitruvius 2000 évvel ezelőtt. Ezzel a mondattal összefoglalta mindazt, amit a víz a rómaiaknak jelentett. Ebbe tartozik a „római fürdő”, az épülettípus, amit a rómaiak teremtettek meg és a „fürdőkultúra”, amit a rómaiak adtak a világnak.

A kiállítás megtekinthető: 2016. november 16-ig

 

„Jéggel, vagy anélkül? - Klímaváltozás és ember az őskortól a középkorig”

A kiállítás elsősorban Budapest régészeti lelőhelyeiről vett példák segítségével igyekszik megvilágítani az emberi történelem, vagyis elődeink és őseink élete során lezajlott éghajlat- és időjárás változásokat, a természetes környezet és az ember egymásra hatását, sokszínű kapcsolatát.

Most először lesznek láthatók Budapest legrégibb, 350 ezer éves, ember készítette tárgyai. A látogatók kihalt állatokkal, őskori étkezések és rituálék nyomaival is találkozhatnak. Megtudhatják, hogyan formálta környezetét a bronzkor embere, hogy mi köze egy új-zélandi vulkánnak a római kori katonai divat megváltozásához, és hogy mekkora volt valójában a „kis jégkorszak”. A fiatalabbak játékkal tehetik próbára tudásukat az éghajlati korszakok összehasonlítása terén.

A kiállítás megtekinthető: 2016. április 15 – október 31.

 

A programokkal és kiállításokkal kapcsolatos további információ:

www.aquincum.hu

Egyéb információk:

 

Vásároljon éves múzeumi bérletet az Aquincumi Múzeumban! (Részletes információ a múzeum honlapján.)

 

A szervezők a programok változtatásának jogát fenntartják!

 

További információ:

Aquincumi Múzeum – Közönségkapcsolati csoport

1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Tel.: (06-1) 430-10-81

Fax: (06-1) 430-10-83

E-mail: aquincum@aquincum.hu

Website: www.aquincum.hu

 

Kiscelli Múzeum

 

Időszaki kiállítás:

 

#moszkvater - A Széll Kálmán tér története

Május 20-tól látogatható új időszaki kiállításunk, amely az újjáalakuló Széll Kálmán tér történetén túl a városlakóknak a térhez kötődő emlékeit, élményeit is bemutatja, továbbá a múzeum Templomterében felállítjuk az egykor a téren állt órát is. A kiállításhoz kapcsolódó programokról a www.kiscellimuzeum.hu oldalon tudnak tájékozódni.

A kiállítás megtekinthető: 2016. október 2-ig.

 

Elérhetőség:

 

Intézménynév: Kiscelli Múzeum

Cím: 1037 Budapest, Kiscelli. u.108.

Telefonszám: 430-1076

E-mail cím: kiscell@kiscellimuzeum.hu

Web cím: www.kiscellimuzeum.hu

 

Fővárosi Képtár

 

Állandó kiállítások:

 

Válogatás a Fővárosi Képtár XX. Század műveiből

http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

Fővárosi Képtár Szoborcsarnok

 http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum külső és belső udvar

http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum Kriptája technikai okok miatt zárva!

 

Fővárosi Képtár képei az Újkori Várostörténeti osztály állandó kiállításain:

 

* A főváros régisége, 1780–1873

* Közterek és Magánterek – Mozaikok Budapest múltjából, 1873–1940

* Pest–budai cégérek

 

a Fővárosi Képtár gyűjteményében lévő festmények, grafikák, metszetek, festett cégérek jelentős számban szerepelnek.

 

Fővárosi Képtár

1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

Telefonszám: Tel/fax.: 36/1/388-7817, fax.: 36/1/368-7917

E-mail cím: fovarosi_keptar@mail.btm.hu

www.fovarosikeptar.hu

 

Budapest Galéria

 

Időszaki kiállítások:

 

Paizs Péter retrospektív. Kiállítások 1984-2014

Paizs Péter (1957–2014) geometrikus absztrakt festői munkássága jól tagolható sorozatai alapján, melyeket kifejezetten egyes önálló tárlataira tervezett. A mérföldköveknek tekinthető sorozat-kiállítások helyszínei non-profit galériák voltak, melyek közül számos emblematikus szerepet játszott az 1980-as és 1990-es évek intézményrendszerében; a még létező kiállítóterek pedig ma is a kortárs színtér fontos helyszínei.

Paizs jól rendszerezett életművét a számára legjelentősebb 8 önálló kiállítása köré szervezi. Minden tárlat jól dokumentált, így a számos fotónak és sajtómegjelenésnek köszönhetően teljes mértékben rekonstruálható. A Budapest Galéria 8 terme így kronologikus és tematikus szekcióként egyszerre adja majd a kiemelt kiállítások esszenciáját és teljes képet ad az alkotói periódusokról is.

A kiállítás különlegessége egy méretarányos modell, melyet a művész a FUGÁ-ban 2014-ben bemutatott helyspecifikus színtan-installációja tervezése során készített. Ez betekintést nyújt Paizs Péter munkamódszerébe is.

A kiállítás megtekinthető: 2016. július 24-ig!

 

|inside express III. | Otromba | Schmied Andi és Maria Pratts kiállítása

2016. augusztus 10 – szeptember 4.

Megnyitó:      2016. augusztus 9. (kedd) 18:00

A kiállítás a Balkon kortárs művészeti folyóirat és a Budapest Galéria együttműködésében jött létre.

A Balkon inside express című rovatában rendszeresen megjelennek az FKSE (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület) tagjainak munkái. A Balkon által alapított INSIDER-díjat a mellékletben szerepelt alkotók közül harmadik alkalommal Schmied Andi nyerte el, aki Maria Pratts-szal közösen állít ki a Budapest Galériában.

A kiállítás megtekinthető:  2016. szeptember 4-ig.

 

| FELHÍVÁS | Stúdió 1958-89

Vizuális dokumentumokat keresünk a Stúdió rendszerváltás előtti idejéből egy őszi kiállításra!

 

A Budapest Galériában rendezendő kiállítás a Fiatal Képzőművészek Stúdiója 1958-as megalapításától 1989-ig tekinti át az egyesületi formában ma is létező intézmény múltját és egykori szerepét. A 35 évnél fiatalabb képzőművészeket tömörítő szervezet története archívumi anyagokon keresztül elevenedik meg.

A kutatás előző fázisában elkészült weboldalon (studioarchivum.tumblr.com) megtalálható ebből az időszakból az összes éves kiállítás és Stúdió Galériában rendezett tárlat. Ezek aloldalán elérhető digitálisan minden eddig fellelt dokumentum. Az őszi kiállítás előkészítő fázisában e felhívással reméljük a hiányok eltüntetését, így keresünk minden olyan katalógust, meghívót, plakátot és elsősorban fotót, ami kiegészíti a már meglévő anyagot!

A több éves kutatás szintéziseként megvalósuló kiállításra a kurátor, Zombori Mónika várja az ebből az időből származó vizuális dokumentumokat és az ezekkel kapcsolatos információkat a következő címre: monika.zombori@budapestgaleria.hu

3

 

A kiállítások helyszíne: Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

info@budapestgaleria.hu

www.budapestgaleria.hu

 

 

Új Budapest Galéria

 

NAGYÍTÁSOK – 1963. Az Oldás és kötés kora - Képzőművészeti és történeti kiállítás

Kurátor: Mélyi József, művészettörténész

A Nagyítások a hatvanas évek egyetlen esztendejére, 1963-ra koncentrál, mégpedig egyetlen alkotáson, Jancsó Miklós 1962-ben forgatott, és 1963 elején bemutatott Oldás és kötés című filmjén keresztül. A filmben a főhős, Járom Ambrus (Latinovits Zoltán) különböző budapesti értelmiségi helyek között kóborol: kávézókban hallgat bele végtelennek tűnő vitákba, egy műteremlakásban zajló összejövetelen pedig a saját közreműködésével készült kísérleti filmet nézi meg. A jelenetsor, amely az EMKE épületében kezdődik és Járom orvos-kollégájának lakásán végződik, pontosan tükrözi a korszak magyar értelmiségi közegét és annak dilemmáit. Az egyes jelenetekre, helyszínekre, tárgyakra és a felvetődő témákra nagyítva kirajzolódik a korszak szellemi feszültségmezője.

A kiállítás a kultúra számos területét bevonja vizsgálatába, a képzőművészet fogalom- és viszonyrendszeréből kiindulva a magyarországi kulturális, művészeti, társadalmi kérdéseket mai perspektívából próbálja újraértelmezni; egyszerre foglalkozik a hivatalos művészettel és az alternatív kultúrával, azok egymás mellett élésével. A tárlat szekciókra osztva nagyít rá a film egyes aspektusaira. Kiemel egy-egy tárgyat, műalkotást, dokumentumot, ezekhez rajzolja meg a korszak megértéshez és újraértékeléséhez szükséges kontextust.

A szekciók – többek között – Ország Lili, Orosz János, Szabó Ákos, Gruber Béla és a hatvanas évek elejének festészetére, Papp Gábor plakátjaira, az időszak építészetére és Budapestjére, annak lakás-összejöveteleire (Dr. Végh László és Petrigalla Pál szalonjaira) valamint a korabeli lakások berendezésére fókuszálnak. A kiállítás olyan legendás arcokat is felvillant, mint Kondor Béla, Pilinszky János és Erdély Miklós.

A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 18-ig.

 

 

A kiállítás helyszíne: Új Budapest Galéria

1093 Budapest, Fővám tér 11–12.

info@budapestgaleria.hu

www.budapestgaleria.hu/uj/

 

Állandó kiállítás:

 

Varga Imre Gyűjtemény

1033 Budapest, Laktanya utca 7.

http://budapestgaleria.hu/_/varga-imre-gyujtemeny-informaciok/

Kincses Ria
Budapesti Történeti Múzeum
Közönségkapcsolati és Szervezési főosztály
1014 Budapest, Szent György tér 2.
Budavári Palota E épület
36/1/487-8871
+36/20/330-0949
kapcsolat@mail.btm.hu
kincses@mail.btm.hu
www.btm.hu