Budapest – Fény és árnyék

Budapest – Fény és árnyék

A főváros 1000 éves története

Új állandó kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

 

Előttünk egy város, amely a Duna két partján, az Alföld és a hegyek gyűrűjében fekszik. Hogyan alakult ki a római tartományi központ, Aquincum romjain a középkori Magyar Királyság fényes székhelye, majd pusztult el a török kori háborúk és ostromok során? Hogyan jutott el Pest, Buda, Óbuda az egyesülésig és vált Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő metropoliszává a 19–20. század fordulójára? Hogyan döntötte romba a második világháború a békeidők nagyvárosát és hogyan formálódott Nagy-Budapest?

 

A kiállítás az időrendet követve, a múzeum legfontosabb műtárgyait felsorakoztatva mutatja be Budapest történetét az antik előzményektől a rendszerváltásig.

A kiállítás gerincét egy, a kronologikus rész vezérmotívumához, a Dunához hasonlóan kanyargó folyosó adja, ahol a látogatók „átúszhatják” a várostörténet időfolyamát. Alapkoncepcióját az évszázadok során újra meg újra lerombolt, majd ismét újjáépülő város képe határozza meg. A címben szereplő „fény és árnyék” a főváros épülő, virágzó időszakaira, az ezt megszakító háborúk, természeti katasztrófák, majd a rombolást követő újjáépítések egymásra rétegződésére utal. Az itt megjelenő történelmi eseményeken keresztül válnak érthetővé a látogató számára mindazon társadalom-, építészet- vagy gazdaságtörténeti sajátosságok, amelyek Közép-Európa egyik legizgalmasabb fővárosává teszik Budapestet. A műtárgyak mellett „megszólalnak” az adott történelmi eseményeket átélő egyszerű emberek is, akik naplóikban, útleírásaikban jegyezték fel élményeiket.

 

A kiállítás interaktívvá tételében fontos szerep jut a technikai eszközök adta lehetőségeknek. Így a múzeumokban már megszokott képernyők, digitális képkeretek és fülhallgatók mellett olyan érintőképernyős monitorok is szerepelnek a kiállításban, amelyek segítségével a látogatók például kikereshetik a lakóhelyükhöz közeli ásatási helyszíneket vagy megtekinthetnek néhány fotót az egykor ott állt épületekről.

 

A kiállítás kronologikus részéből mintegy oldalágként nyúlnak ki tematikus egységek, amelyek Budapest sajátos történetét meghatározó kérdésköröket fejtenek ki, s vezetnek végig a tárgyalt időben. Ilyen például az etnikai sokféleség, amely a kezdetektől fogva jellemezte Budát, majd Pest-Budát és Budapestet, de ugyanígy említhetjük a fürdőkultúrát — amit a Rudas fürdőhöz kapcsolódó műtárgyak illusztrálnak —, vagy a középkori város gazdaságát egészen a 19. század végéig meghatározó szőlőkultúrát, melynek az ekkor megjelenő filoxéravész vetett véget, ezzel utat nyitva a budai Rózsadomb villanegyeddé válásának.

 

A kiállításban közel 900 m2-nyi területen, a múzeum I. emeletén, közel 1000 műtárgy kerül kiállításra, melyek legnagyobb százalékban a fővárosi múzeum saját gyűjteményeiből származnak. Nagy számú arany és ezüst tárgy került ki a kiállításba, melyek kifejezetten ritkán szerepeltek eddig kiállításokon.

 

Szende Katalin (történész, CEU) megnyitóbeszéde.

Múzeumpedagógiai foglalkozások a kiállításhoz kapcsolódóan

 

A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával jött létre.

A kiállítás kurátorai:

Dr. Perényi Roland történész, főmuzeológus (BTM Újkori Várostörténeti Osztály)

Dr. Végh András régész, főmuzeológus (BTM Középkori Osztály)

 

Támogatók:

EMMI, C3, Budapest Főváros Önkormányzata

 

 


Érdekességek néhány kiállítási tárgyról:

 

 

1. Trónoló Krisztus dombormű a tabáni plébániatemplomból 12 sz.

Buda és Pest középkori története a Magyar Királyság megalapítását követően kezdődik. A 11. században a mai Óbuda területén, az egykori legiotábor erődjének falai között létrejött a budai káptalan és felépült temploma, mellette királyi kúria is állt.

A királyi és egyházi központtól délre, a dunai átkelést biztosító rév mellett iparos-kereskedő település alakult ki.

A folyó bal partján fekvő Pest a folyami átkelést biztosító egyik római erőd romjai mellett fejlődött ki (a mai Erzsébet híd pesti hídfőjénél), legrégibb lakói királyi szolgálatban álló révészek lehettek. Pest, németre fordított nevén Ofen, az 1230-as évekre már tehetős várossá vált, lakói rendelkeztek a szabad bíró és plébános választás jogával.  A 13. század első felében a Duna mindkét partján, (Ó)Budán és Pesten is megjelentek a kiváltságokkal rendelkező város első formái.

A rév szemben lévő partján, a budai oldalon is kialakult egy kisebb település, Kispest (Minor Pest, a mai Tabánban), ahová szászok költöztek.

A trónoló Krisztust ábrázoló domborműtöredék a tabáni Szent Katalin plébániatemplom falából, másodlagos beépítésből került elő. A kőlap eredetileg hosszabb volt, ezt a részét tartották belőle megőrzésre érdemesnek. A szakálltalan, hullámos hajú Krisztus trónon ül, kiterjesztett karokkal. Mind az alakot körülvevő dicsfény, mind a fejet keretező keresztes nimbusz tálszerűen mélyített.

 

2. Oroszlán alakú vízöntő edény (aquamanile) a Dunából 13. sz.

A tatárjárást követően IV. Béla király (1235-1270) intézkedései alapvetően változtatták meg  Pest és Buda városának szerkezetét.

A Vár-hegyen kőfalakkal és tornyokkal övezett erődítményt emeltetett. A falak védelmében a visszatérő pesti polgárok egy részének és újabb német beköltözőknek részvételével városi közösséget hozott létre, megalapítva Buda városát, ahol veszély esetén udvartartásával együtt menedéket találhatott.  Buda előnyös fekvésének, falainak, a polgárok kiterjedt kereskedelmi kapcsolatainak és a királyi udvar fokozódó jelenlétének köszönhetően gyors fejlődésnek indult.

Lakosságát etnikai sokszínűség jellemezte. A várost a 14. század elején az ország első városának tekintették, az oszmán hódításig királyi székváros és az ország fővárosa, a szabad királyi városok között az első hely illette meg.

A Dunából előkerült aquamanile, rendeltetése szerint víztároló, vízöntő edény, de egyben a középkori bronzművesség érdekes alkotása is. Léteznek emberfej alakú és más álatokat ábrázoló aquamanilék is. A legtöbb ilyen edény egyházi tulajdonban maradt ránk, de valószínűleg főurak, gazdag polgárok asztalát is díszítették. Az oroszlán a legkedveltebb formája volt ennek az edénytípusnak, fogai között kígyófejben végződő kiöntőcsövet tart.

 

3. Buda város címere a Fehérvári kapuról 16. sz. eleje

Buda előnyös fekvésének, falainak, a polgárok kiterjedt kereskedelmi kapcsolatainak és a királyi udvar fokozódó jelenlétének köszönhetően gyorsan fejlődött a 13. és 16. század között. Lakosságát etnikai sokszínűség jellemezte, a középkor végén közel egyenlő számú német és magyar polgár mellett, olasz és zsidó közösség is élt falai között. A város három fő kapuja a Duna felé nyíló Szent János, majd Vizi kapu, az észak felé nyíló Szombat később Bécsi kapu illetve a Szent György utcai zsidó negyedről elnevezett Zsidó később Fehérvári kapu volt. A címer a kapu 19. századvégi lebontásakor került közgyűjteménybe.

 

4. Díszszablya

A több darabból összerakott fegyver bársony bevonatú hüvelye még a 17. században készült, pengéje azonban a 18. századi magyar huszárság által használt híres, gyakran nyugat európai készítésű  ún. „Fringia”-penge. Díszes markolata viszont a 19. században készült.

 

5. A budavári Helyőrségi templom oltárképe Nepomuki Szt. János ábrázolásával, XVIII. század

Az 1950-ben lebontott budavári Helyőrségi templom, változatos múltjával híven szemlélteti a város hitéletében lezajlott erőteljes változásokat. Az eredetileg Szent Mária Magdolnának szentelt templomot Buda város alapításának idején (13. század közepe) építették, a német anyanyelvű lakosság Boldogasszony plébániatemplomának (a mai Mátyás-templom) kápolnájaként a magyar hívek szolgálatára.

Buda 1686. évi ostrománál a templom súlyosan megrongálódott. Az épület használhatatlanná vált, a torony azonban csodával határos módon megmenekült. A romokban a Budára visszatérő ferences szerzetesek egykori Szent János kolostorukat vélték felismerni, és igényt formáltak használatára. A romokat elbontva, de a tornyot megtartva 1717 és 1740 között itt építették fel új templomukat és rendházukat. Ekkoriban készülhetett ez az, a Habsburg Birodalomban népszerű szentet ábrázoló oltárkép is.   II. József császár szerzetesrendeket feloszlató rendeletére 1787-ben a kolostort és a templomot bezárták. Ezután rövid ideig állami célokat szolgált. 1792-ben az újra felszentelt templomban koronázták magyar királlyá I. Ferencet.

A használaton kívüli templomot végül 1817-től a budai helyőrségnek adták át. 1920-tól a római katolikus tábori püspökség temploma lett, belsejében egyre több emlékművet emeltek az első világháborúban részt vett különféle csapattesteknek.

Az épület az 1944–1945-ös ostromban súlyos károkat szenvedett, a szentély és a hajó boltozatai beomlottak, a berendezés nagy része elpusztult, a torony azonban ha sérülten is, de megint állva maradt. A romos templom műemléki helyreállítási tervei elkészültek ugyan 1946-ra, de végül a kommunista hatalomátvétel nem tette lehetővé az újjászületést. A gótikus tornyot helyreállították, a templomot viszont 1950-ben lebontották.

 

6. Pest és Buda térképe a Kör és a Sugárút Közmunkatanács által kijelölt vonalával,1870

1849 után a reformkorban beinduló gazdasági és társadalmi átalakulás tovább folytatódott. Ennek eredményeként az 1870-es évekre a főváros az ország legjelentősebb közlekedési gócpontjává, legnagyobb ipari és pénzügyi centrumává vált. Az iparosítás hatására ugrásszerűen nőtt a főváros lakossága. Míg 1851 és 1857 között mindössze 20.000 fővel 192.000-re nőtt a népesség, addig az 1869-es népszámlálás már 269.000 lakost mutatott ki. Ez a dinamikus növekedés elsősorban Pestet jellemezte, miközben a régi, polgári hagyományait őrző Buda kisebb mértékben növekedett.

Az iparosodás és a népességnövekedés komoly infrastrukturális beruházásokat követelt. Bár az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésig nem létezett hivatalos városrendezési terv, az 1850-es években több fejlesztés is történt: elkezdődött a vízművek kiépítése, elkészült az első gázgyár, 1857-ben megépült az Alagút, 1866-ban pedig megjelent Pesten az első lóvasút.

A kiegyezés utáni magyar politika egyik legfőbb törekvése Pest-Buda tényleges fővárossá fejlesztése volt. Ennek első lépéseként alakult meg 1870-ben gróf Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely egységes városfejlesztési koncepciót igyekezett érvényesíteni Pesten és Budán, s egyúttal előkészítette Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítését. A városegyesítéssel az új Budapest az 1867-ben megteremtett Osztrák-Magyar Monarchia egyenrangú államához méltó, európai fővárossá vált.

A századfordulóra Budapest városképe látványosan változott. A báró Podmaniczky Frigyes által vezetett Közmunkatanács felügyelete alatt kidolgozták a főváros általános rendezési tervét, kiépültek Budapest kör- és sugárútjai és lezajlott a belváros rendezése is. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcákkal. Budapest a századfordulóra több mint 700 000 lakosú világvárossá fejlődött. Európa-szerte híres volt pezsgő kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről, szórakozóhelyeiről és éjszakai életéről.

 

7. Polyphon zenegép, XIX–XX. század fordulója

Az 1950-ben bezárt Magyar utcai bordélyház berendezéséből került ez a XIX. század végi zenegép a múzeum gyűjteményébe, az akkori „könnyűzenei” kedvelt alkotásainak lemezeivel együtt. A gép mind a mai napig működésképes állapotban van, jelesebb alkalmakkor a kiállítás látogatói is hallhatják majd a rajta felcsendülő melódiákat.

 

8. RM-Csepel női kerékpár, 1951

A Csepel-sziget északi része a XIX. század végén kezdett iparosodni: 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár költözött ide. Az első világháború végéra Weiss-műveknek már 28000 munkása dolgozott itt a 250 hektáron elterülő gyártelep 216 épületében. Az 1920-as években olajtározók és finomítók épültek a környéken, 1928-ban pedig átadták az új kikötőt is.

A két világháború között a WM továbbfejlesztette a termékkínálatát, és a békeidő polgári céljaira szerszámgépeket , varrógépeket, tűzhelyeket és kerékpárokat is készített már. AII. Világháború alatt ismét a fegyvergyártás került előtérbe, s 1944-ben a gyár Magyarország német megszállása után az SS tulajdonába került. A háború után a gyár termékeinek 90 százalékát pedig háborús jóvátételként a Szovjetunióba szállították. 1948-ben azután államosították a gyárat, s 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt.

Ebben az időszakban készült a kiállításon látható női kerékpár is – ritka példájaként a kor nagy egyik legnagyobb hadiipari üzemében készülő lakossági fogyasztásra szánt „civil” termékeknek.

 

9. Plakát Nagy Imre és mártírtársai temetésére, 1989.

Az 1980-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a „létező szocializmus” modellje nem működőképes. A diktatúra szorítása meglazult, így létrejöhetett az ellenzéki mozgalom is Az 1980-as évek végén az ellenzék már tömeges demonstrációkat szervezett Budapest utcáin. A bős-nagymarosi erőmű elleni tüntetések, a március 15-ei vagy az 1956-os forradalom emlékére rendezett megemlékezések mind a szocialista berendezkedés kritikáját, és egyben a demokratikus rend iránti vágyat fejezték ki.

   Az 1980-as évek végén megalakultak az első pártszerveződések. 1989. január 28-án Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja egy rádióbeszédében népfelkelésnek nevezte az addig ellenforradalomnak nevezett 1956-os forradalmat. Március 15-én több tízezres tüntetés volt Budapesten, amelyen a szónokok felszólítottak a Varsói Szerződésből való kilépésre. Pár nappal később megalakult az Ellenzéki Kerekasztal.

1989. június 16-án több százezer fő részvételével a Hősök terén megrendezték az 56-os forradalom kivégzett miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak ünnepélyes újratemetését.

1989. október 23-án a forradalom évfordulóján kikiáltották  köztársaságot.

1990 tavaszán megrendezték az első szabad parlamenti választásokat, majd ezt követően megtörténtek az önkormányzati választások is. A rendszerváltásnak nevezett folyamat nem csupán a jogi keretek átformálását jelentette, hanem gazdasági, társadalmi téren is komoly változásokat hozott.