Szerb székesegyház a Tabánban - Az eltűnt Rácváros emlékezete

 

Szerb székesegyház a Tabánban

Az eltűnt Rácváros emlékezete

 

 

 

 

 

Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

 

Megtekinthető:
2018. november 9. – 2019. február 17. 

 

Kurátorok:
Csáki Tamás, Golub Xénia, Terdik Szilveszter művészettörténészek és Vukovits Koszta művészettörténész, a Szerb Egyházi Múzeum igazgatója

 

 

 

A kiállítás a budai szerb székesegyház egykori helyétől kiindulva, időben visszafelé haladva mutatja be a székesegyház és környezete történetét, az épületnek a tabáni szerb közösség életében, illetve a budai városképben betöltött szerepét.

 

Budán már a török hódoltság alatt is tekintélyes számú és súlyú szerb etnikumú, illetve ortodox vallású közösség élt. A török kiűzését követően folyamatos volt a lakosság beáramlása a szabad királyi város státuszát visszanyert Pestre és Budára. Németek, magyarok, görögök és délszlávok egyaránt érkeztek. A Buda felszabadításáért folyó harcok alatt jelentős károkat szenvedett a Tabán is, melynek területét 1686 után nagyobbrészt az Oszmán Birodalom balkáni területéről érkezett, délszláv lakosság népesítette be, akiket a német és magyar források rácoknak neveztek.

Jobbára ortodoxok voltak, de egy részük a katolikus vallást követte. A két közösség már a kezdet kezdetén településileg is elkülönült egymástól. A katolikusok közvetlenül a Duna mellett és a Vár alatt, a mai Szent Katalin plébániatemplom körül telepedtek meg, az ortodox népesség az Ördögárok mindkét partját, valamint a Gellért- és Naphegy közötti területet, illetve a Gellért-hegy északi oldalát foglalta el. A két közösség egyaránt a saját temploma körüli telektömbben helyezte el intézményeit, a városházát, az iskolát, és eleinte ott kapott helyet temetőjük is.

 

A szerb székesegyház

1690 után emeltek egy templomot, mely a Duna gyakori áradásai miatt azonban jelentős károkat szenvedett. 1738-ra már olyan rossz állapotba került, hogy Vasilije Dimitrijević püspök inkább új templom építését támogatta. A felépült, új tabáni templom a 18. században nem csupán a Budai Egyházmegye, hanem az egész Karlócai Szerb Ortodox Érsekség legnagyobb templomépületének számított, de közvetlen környezete nem volt sokkal rendezettebb a Rácvárosnak is nevezett Tabán többi részénél: 1760 körül is faházak, szűk kis kunyhók vették körül. A templom teljes kiépítése 1775-ben a gazdagon formált, barokk toronysisak felhelyezésével fejeződött be. Pompája azonban rövid életű volt: az 1810. évi tűzvész során teljes berendezése megsemmisült.

 

Az 1810. évi tűzvész – pusztulás és újjáépítés

Az 1810. szeptember 5-én - egy kádármester udvarából - elszabaduló lángok a városrész házainak többségét, mintegy 500 épületet elpusztítottak – erre a sorsra jutott a szerb székesegyház berendezése, a paplak, valamint a budai püspök tabáni háza is. Az 1824-re megvalósult újjáépítés részeként készült el az új ikonosztáz, amelynek képeit a jelentős 19. század eleji szerb festő, Arsenije Teodorović festette. József nádor - aki ekkoriban Pesten is jelentős városrendezési műveleteket kezdeményezett - az újjáépítés során a Tabán utca- és telekszerkezetét is szabályozni igyekezett. Elképzeléseit csak részlegesen tudta megvalósítani: a templom nyugati homlokzata nem szabadult ugyanis ki a kis házak sűrűjéből, keleti és déli homlokzata azonban a városrész központjának számító, megújult Templom térre nézett. A tűzvészt követő városrendezés fő mozzanata volt e Templom teret a Tabán másik városias terével, a Szarvas térrel összekötő utca megnyitása, amely a várerődítés déli, ún. Ferdinánd kapuján keresztül megteremtette a közvetlen összeköttetést a Tabán központja és a Vár között is.

 

 

Szarvas-ház

A régi Tabán emlékét őrző Szarvas-ház a kapuja fölötti házjegyről kapta nevét. A Szarvas-ház telke mellől indult az út, amely a Vár 1792-ben megnyitott déli kapujához (Ferdinánd-kapu) vezetett. A házat nem sokkal a nagy tabáni tűzvész előtt Sághy Ferenc (1767–1839) szerezte meg, aki az Egyetemi Nyomda vezetőjeként évtizedekig jelentős befolyással rendelkezett korának irodalmi életére. Ingatlanát bérházként építtette újjá a tűz után, kávéháza főleg a környékbeli szerb mesterek kaszinója volt, de a dunai hajóhídon a Budára érkezőket is ellátta. Tíz évig a Szarvas-házban élt Pacsics János (Jovan Pačić, 1771–1849) Baján született szerb lovaskapitány is, miután a napóleoni hadjáratok után visszavonult. Pacsics, aki a szerb irodalomban elsőként fordította Goethe műveit anyanyelvére, tizennégy nyelven beszélt, a pest-budai szerb folyóiratok közölték – Berzsenyi hatását is mutató – verseit.

 

 

A Vitkovicsok

A templom újjáépítésének idején tehát Pest-Buda a szerb kultúra egyik legfontosabb központja volt, a Budára, majd Pestre költözött egyetemnek köszönhetően jelentős értelmiséggel, az Egyetemi Nyomda révén pedig nagyarányú szerb nyelvű könyv- és lapkiadással. Az itteni szerb szellemi életben a tabáni templom karizmatikus papja, Vitkovics János (Jovan Vitković) is meghatározó szerepet játszott. Édesapja, Vitkovics Péter (Petar Vitković) az egri ortodox egyházközség papja, nagyműveltségű teológus volt. Bátyja, Vitkovics Mihály a klasszicizmus jelentős magyar írójaként vált ismertté, köréhez tartozott Kazinczy Ferenc, Horvát István, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is. Vitkovics János nemcsak testvére révén kapcsolódott bele a korszak magyar kulturális életébe, jószomszédi viszonyt ápolt a nagytekintélyű pálos történetíró-költővel, Virág Benedekkel és Katancsich Mátyás Péter fráterrel, a magyar régészet nagy úttörőjével.

 

 

 

A Tabán és a szerb székesegyház pusztulása, lebontása

A Tabán 18. században kialakult szabálytalan városszerkezetét, a környező negyedeknél szegényesebb épületállományát az egyesített, nagyvárosi Budapest vezetése kezdettől fogva méltatlannak érezte egy korszerű metropoliszhoz. 1910 körül, amikor már tudni lehetett, hogy csak idő kérdése a városnegyed felszámolása, a régi Rácváros a következő 25 év egyik legkedveltebb budapesti városkép-témájává vált. A művek nem kis része érdekes módon épp a főváros megrendelésére, a Fővárosi Múzeum számára készült. A tabáni szerb székesegyház kecses tornya e képeknek és az egykorú fotográfiáknak is kedvelt motívuma volt.

A templomot körülvevő egyedi hangulatú városnegyed 20. század elején tervbe vett bontása az 1930-as évek közepére valósult meg. A lebontott tabáni lakóházak helyén kialakított parkban meghagyták a templomépületet, de az Budapest 1944–1945. évi ostroma során jelentős károkat szenvedett: toronysisakja elpusztult, tetőzete leégett, boltozata néhány helyütt beszakadt. A templombelső és berendezése, illetve legfőbb éke, az ikonosztáz azonban nagyrészt sértetlen maradt. A liturgikus felszereléseket, majd az ikonosztáz képeit a templom papja, Vujicsics Dusán biztonságos helyre tudta menekíteni.

Az épület helyreállítása megoldható lett volna, ennek ellenére 1949-ben részben városrendezési, részben politikai okokból lebontották. A főváros vezetése és a Fővárosi Közmunkatanács 1946 tavaszától kezdve mindvégig ellenezte a helyreállítást. A tervezők, akik a háborús pusztításban a város mindaddig kivihetetlennek tűnő, radikális modernizálásának lehetőségét látták, a templomot csak akadálynak tekintették, amely gátolja a Gellért-hegytől a Duna-partig húzódó, nagyszabású fürdőnegyed kiépítését; a lebontásról szóló határozat pedig, amelyet – a szabályos közigazgatási eljárásrendet felrúgva – hoztak, politikai döntés volt, amelyet a kiépülő kommunista diktatúra egyházellenessége és a Jugoszláviával 1948-tól megromló viszony alapozott meg.

A mai Krisztina körút Döbrentei téri torkolatának helyén állt műemléképület lerombolásával Budapest városi teréből a budai szerb közösség identitásának legfontosabb megjelenítője tűnt el.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma az újvidéki Matica Srpska Képtárával, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeummal és a budapesti Szerb Intézettel együttműködve hozta létre kiállítását. A templom lebontása ellenére berendezési tárgyainak jelentős részét, s az ikonosztáz összes festményét sikerült megmenteni. A túlnyomó részt a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményébe került tárgyak közül a legfontosabbakat, az ikonosztáz festményeit az újvidéki Matica Srpska Képtárának restaurátorai 2017-ben restaurálták. Áldozatos munkájuk révén vált lehetővé az egykori budai szerb székesegyházhoz kapcsolódó művészeti emlékek együttes bemutatása.

 


 

A kiállítást támogatta:

 

 

 

 

 


A kiállítást kísérő programok, foglalkozások

 

Az eltűnt Rácváros emlékezete – kicsiknek és nagyoknak
Családi nap
2018. november 24. szombat 11:00–18:00
A Tabán úgy él a városi emlékezetben, mint egy romantikus, eltűnt városrész macskaköves, girbe-gurba utcákkal, éttermekkel. De kik és hogyan éltek itt? Mivel foglalkoztak? Fedezzük fel a műhelyeket, a piacot, a szerb templomot, az egykor itt zajló életet egy nagy családi játékon keresztül! Kézműves foglalkozások, táncház a család minden tagjának.

 

Múzeumpedagógiai foglalkozás kisiskolásoknak
Hol élünk? 
A foglalkozás során feltérképezzük saját lakóhelyünket, úgymint otthon, iskola, üzletek, különóra, sportegyesület helyszíne, nagyszülők lakhelye, stb. Ezeket egy térképen ábrázoljuk, mely kirajzolja, hogy ki mennyi részt használ és ismer a városból. Ezt követően a kiállításban megismerkedünk a Tabán egykori életével és megkeressük a párhuzamokat, különbségeket a kettő között.

 

Múzeumpedagógiai foglalkozások felsősöknek és középiskolásoknak
Lebontsuk-e a Tabánt?
A kiállítás megismerése után az osztályból alkotott csoportoknak érveket kell találnia a bontás mellett vagy ellen. Mindkét csoportnak fel kell vázolnia az álláspontja következményeit és a tervezett fejlesztés irányait. Az érvek gyűjtéséhez korabeli újságcikkeket is segítségül hívunk, és összegyűjtjük a város átalakulását befolyásoló főbb tényezőket.

Ki lakik itt? Nemzetiségi együttélés a 18–19. századi Pest-Budán
A foglalkozás során a jelenből indulunk ki. Felmérjük a csoport mindennapos érintkezését más nemzetiségű jelenkori budapesti lakosokkal (pl. kínai büfés, itt élő külföldiek, nemzetiségi iskolák tanulói tanulmányi versenyeken stb.). Korabeli források segítségével tekintjük át a 18–19. századi Pest-Budán együtt élő nemzetiségieket. Ezek kulturális törekvéseit a kiállítás anyagában megfigyelve vizsgáljuk meg, hogy mennyiben segítették egymást, s mennyiben versengtek, s e folyamatokat milyen külső tényezők befolyásolhatták.

 

A kiállításba tárlatvezetés igényelhető: kapcsolat@mail.btm.hu 

 

Kapcsolat:
Kiss Emőke
marketing menedzser
kiss.emoke@mail.btm.hu
+36 30 194 7233