régiófelelős: Szilas Gábor régész, főmuzeológus (Aquincumi Múzeum) 

 

A városból a Bécsi úton kifelé haladva, Budapest III. kerületének északnyugati peremén kellemes, otthonos táj tárul elénk az út mindkét oldalán. Az aranyhegyi-patak völgyét kertekkel, családi házakkal tarkított, lankás domboldalak övezik, a háttérben felsejlenek a Budai-hegység nagyobb kiemelkedései, erdős területei. Bár ma szabályozott mederben folyik, könnyű elképzelni, milyen jelleggel egészítette ki a tájat eredeti formájában az Aranyhegyi-patak a történeti időkben.

A táji adottságok kezdetektől meghatározták az emberi települések, útvonalak helyét, nyomvonalát, összességében a terület használatának módjait. Maga a Bécsi út is táji adottsággá vált az évezredek során. Fontos útvonal volt már a római korban, valószínűleg azt megelőzően is; az út egy-egy szakaszának római kori, középkori előzményeit régészeti feltárásból is ismerjük a régió területén.

A régió mai képét és természeti adottságait figyelembe véve nem meglepő, hogy sok elemében a mai funkciók egy része köszön vissza különböző történeti korokban. A völgyben haladó útvonal közelében, a lankás domboldalak kiváló lehetőséget nyújtottak a mezőgazdasági művelésre, elsősorban kertművelésre és állattartásra, valamint kisebb - általában alacsonyabb rangú - települések kialakulására.

Az elmúlt években a régióban végzett régészeti feltárások közül kiemelkedőek a Csúcshegy-Harsánylejtő néven ismertté vált lelőhelyen végzett munkák. Itt történeti távlataiban is jó betekintést nyertünk egy nagyobb területrész múltjába. A lelőhelyen feltárt hét régészeti korszak emlékei közül hat korszak kiemelkedő leleteiből válogatott a kiállítás. E korszakok hol több évszázados, akár évezredes kihagyással, hol pedig közvetlen folytonosságot alkotva követték egymást.

Az újkőkorban, Kr.e. 4900 körül jött létre itt a legkorábbi település, majd a középsőrézkor végén (Kr.e. 3770-3500 körül) ismét laza szerkezetű település nyomait találjuk. A későbronzkortól, a korai- és középsővaskor folyamán (Kr.e. 1150-400) virágzó élet, a település egyik fénykorának emlékeit hagyták hátra a kor emberei. Alig több mint 200 év elteltével egy újabb virágzó korszak vette kezdetét, mely a késői kelta időszaktól a késő-római korig (Kr.u. 4. sz.) ível. A római korban az előzményekhez hasonló falusias település mellett villagazdaságok is létesültek. A villákhoz köthető szőlőskertek a falusias település rovására terjeszkedtek, ezek régészeti nyomait szintén feltárhattuk. Két korábban is ismert közeli villa mellet egy harmadik feltárását épp a Harsánylejtőn megkezdett beruházás tette lehetővé. Egy rövid életű késő avar kori megtelepülés után ismét 300 évig lakatlan volt a terület, majd a középkor folyamán, a 11. századtól a 14. század közepéig Örs falu élt és virágzott itt. Örs falu kapcsán, majd a falu elhagyását követően is szőlőkről hallunk, s ez a funkció egészen a 19. századi filoxéra járványig folytonos, jelentős marad a régió életében.

Visszatérve a mai Bécsi út érintett szakaszára az Óbudai temető mellett: ha kevésbé koncentrált formában is, de megtaláljuk az említett régészeti korú településekhez tartozó temetkezések egy részét is. A sírok rítusa, elhelyezkedése révén sokat tudunk meg a kor emberének gondolatvilágáról, a mellékleti tárgyak pedig az anyagi kultúra kiemelkedő forrásai is. A római villák kis, családi sírkertjei, a megtalált feliratos kőemlékek segítségével olykor név szerinti ismerőseinkké válhattak az egykori lakosok.