régiófelelős: Szilas Gábor régész, főmuzeológus (Aquincumi Múzeum) 

 

A 9. régió a Hárosi Duna-part és Nagytétényi-öblözet napjainkban enyhén ívelődő sík területének településtörténetét mutatja be az újabb kutatások tükrében. Ezt, az északról és délről hegyektől körülvett, egykori mellékágakkal, szigetekkel tagolt, szabályozásokkal ma már más képet mutató alacsony ártéri térséget az elmúlt időszakban számos helyen kutathattuk. Feltárásaink nagyrészt nyomvonalas létesítmények (utak, csatornák) építéséhez kötődve valósulhattak meg. Az ilyenfajta kutatások alkalmasak az egykori geomorfológiai alakulatok és a különböző települések kiterjedésének feltérképezésére. Ugyanakkor a gyakran csak részleteiben megtalált jelenségek összefüggéseinek értelmezése sokszor nehézségekbe ütközik, így az értékeléskor, az egyes korok kutatási eredményeinek felhasználása mellett fokozottabban érvényesül a roncsolásmentes lelőhely diagnosztikai kutatások (geofizikai felmérések, légi fotók, terepbejárások stb.) szerepe is.

            Az elmúlt 10 esztendőben a korábban már ismertek, vagy feltételezettek mellett számos új régészeti lelőhely is a kutatás látóterébe kerülhetett ebben a régióban, köztük különböző korú települések, temetők és a római kori limes út is.

Az öblözet fölé emelkedő Tétényi-fennsík stratégiai jelentőségét jelenlegi ismereteink szerint egyedül a kora bronzkor idején használták ki (Hegyfok utca); a Duna-menti alacsony ártéri szigeteken azonban több korszakban is megtelepültek.

Legkorábban az újkőkor középső szakaszában (Kr. e. 5300-4900) az ún. Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrájának (DVK) élelemtermelő közösségei települtek meg ezen a vidéken. Falvaik maradványai a Növény utca és a nagytétényi kastélypark környékén kerültek elő. Különös jelentőségű, hogy a DVK fiatalabb időszakából eddig az M0 autóút Növény utcai lehajtójának nyomvonalán sikerült a legtöbb, összesen 15 épületalapot azonosítani Budapest területén. Analógiák alapján a többnyire részletekben magtalált épületek eredeti hossza átlagosan 20 méter, szélessége 6 méter lehetett.

A késő bronzkor idején temetők létesültek a dunai ártérből egykor kiemelkedő homokos dombháton (M6-os autópálya Nagytétény-Érdliget csomópontja). A halomsíros kultúra hantolásos (csontvázas) temetőjének 22 sírja közöl hatot árokkal öveztek, a temetkezések fölé kőgyűrűvel körülvett kisebb halmot emeltek. Később az urnamezős kultúra hozott létre hamvasztásos rítusú temetőt ezen a területen. A hamvakat, a megégett viseleti tárgyak, ékszerek maradványaival együtt urnákban temették el, vagy a sírgödörbe szórták.

A római korban a dunai folyami határt követő katonai út (limes út) nyomait két helyen, a Nagytétnyi út mentén (M0 Növény utcai lehajtó) és Nagytétény határában (Budapest-Kelenföld -Tárnok vasútvonal felújítása) sikerült megtalálni ebben a régióban. A víztelenítő árkokkal kísért, törtkövekből kialakított, felszínét kavicsozással kiegyenlített út szélét nagyobb szegélykövekkel rakták ki. Római kori (2-3. sz.) település (auxiliáris vicus) kutatására csatornázási munkákhoz kapcsolódóan Nagytétényben (Hugonnai u.) nyílt lehetőség, amely elsősorban a vicus kiterjedésének és gazdasági rendeltetésű települési jelenségeinek (gödrök, árkok, árokrendszerek) megismerését segítette elő. A limes út mentén a kora császárkorban hamvaszásos rítusú temető volt használatban a Kr. u. 1 sz. utolsó harmadában és a 2. sz. elején (M6-os autópálya Nagytétény-Érdliget csomópontja). Érdekesség, hogy az urnasírok egy részét árokkal határolt sírkertekben helyezték el, a legnagyobb sírkert bejárati oldalánál több mészkő sírkövet is felállítottak. A Nagytétényben (Hugonnai u.) felhagyott római vicus területén nyitott csatornaárokban négy késő római hantolásos (csontvázas) temetkezés került elő a 4. sz. második feléből.  A sírokat még a római korban kirabolták, de egy különleges, Közép-Rajna vidékről való vadászjelenetes import üvegedény töredéke szerencsés módon ránk maradt, és kiemelt tárgyként szerepel kiállításunkon.

 A Növény utcai csomópont nagyobb felületen kutathatott részén, a 6-os út Dunához közelebb fekvő oldalán késő avar (7-8. sz.) település nyomai is napvilágra kerültek, földbe mélyített, folyami görgeteg kavicsokkal fűtött kőkemencés veremházakkal, később telekhatároló és víztelenítést szolgáló árkokkal, illetve árokrendszerekkel. 

A II. világháború előtt már ismert középkori Csőt (Csút) falu (Háros utca, 6-os út környéke) számos kisebb léptékű feltárás nyomán, egyre jobban megismerhetővé válik az Árpád-kortól a késő középkor végéig lakott, egykor virágzó település. A korábban feltárt késő középkori lakóházak, templom és temető után a 2014-es csatornázáskor az Árpád-kori falu kertjeihez tartozó objektumok és árkok kerültek elő.