Philip Ungleich (?-1736) – Anton Hörger (1685-1765)
A budavári Szentháromság - oszlop szobrai
“Buda város vezetői - főleg a jezsuiták ösztönzésére - elhatározták, hogy a török elleni harcokból megtérő katonák által 1691-ben behurcolt pestis elhárítására a várbéli Nagyboldogasszony-templom közelében közadakozásból Szentháromság-oszlopot emelnek. Ám 1706-ban történt felavatását követően alig három évvel a ragály újra támadt, s a tanács ekkor egy nagyobb emlék építését határozta el, a régit Újlaknak ajándékozva, ahol ez redukált formában ma is látható a budai Zsigmond téren.
A
második emlék viszonylag gyorsan elkészült, egyházi felavatására
1713-ban került sor. A következő évben még tizenöt szoborral bővítették
Rupp J. Gáspár élelmezési felügyelő adományaként. Ungleich Fülöp
(?-1736) kismartoni szobrász személyében a tervezés és kivitelezés
ügye jó kezekbe került. A ma is helyén álló emlék többszöri átalakítás,
bontás, restaurálás és újrafaragás után a II. világháború után
nyerte el jelenlegi formáját. Az eredeti mű 1730-as állapotát E A.
Dietell rézmetszetéről ismerhetjük.
A
mű Schoen Arnold által felderített programja szerint az alsó régióban
az ember életét vezérlő angyalok és erények allegorikus figurái,
a középsőben pedig a közbenjáró - Szűz Mária - és a segítőszentek
- Keresztelő Szent János, Xavéri Szent Ferenc, Szent Kristóf, Szent
József, Szent Rókus, Szent Sebestyén, Nepomuki Szent János és Szent
Ágoston - szobrai nyertek elhelyezést. Az oszlop tetejét a Szentháromság-csoport
koronázza. A Szentháromság-ábrázolás e formája - öreg, tiszta
ember, ideális szépségű férfi és galamb - jellegzetes barokk képződmény;
a Budán felállított példánya pedig a rubensi ihletésű típushoz
tartozik, mely valószínűleg a bécsi Grabenen álló emlék közvetítésével
jutott el Magyarországra. Az oszlop és szobrai biai üledékes homokkőből
készültek.
A gyűjteményünkbe különféle helyről és különböző időben bekerült eredeti figurákon helyenként még megtalálhatók a hajdani színezés nyomai: a vörös, zöld, sárga, kék és ólomfehér festék, valamint az aranyfüst és ezüstpor maradványai.”
(Budapesti Történeti Múzeum, Buzinkay Géza főszerk., Corvina, Bp., 1995. 121. tétel)
