A Szembenézés Alapítvánnyal közös programunkban egyidejű koncertre, táncelőadásra és tudományos tárlatvezetésre készülünk. Történelmi performanszunkban megidézzük a barokk Pest-Budát, a korabeli paloták és uralkodók sorsát, a politikát is alakító szerelmeket.

Középpontban a – XIX. század második feléig lényegében lakatlan, erődítményként és egyetemként is használt – királyi paloták sorsa áll, amelyeket bár többször is, többféleképpen is, pompásan föl- és átépítettek, egyetlen uralkodó sem kívánta otthonának. (Még a török szultán se.) A Buda visszafoglalása után teljesen újjáépült királyi palotában, a hatvanas évek enteriőrjében sétálva kutatjuk az okokat. Utunkon elénk kerülnek történelmet alakító hűvös politikai döntések, édes percek és a barokk mindennapjai. Találkozunk az első „majdnem lakóval”, az egy életen át szerelmes, sokgyermekes, nagyhatalmú asszonnyal és nagyhatású uralkodóval, valamint József nádorral, I. Ferenc Józseffel és mindük kedvesével. Megismerkedünk a harctéri festészettel, egy európai médiaeseménnyel és a XIX. század elejei pezsgő társasági élettel. Képzeletbeli időutazásunk a sok érdekességgel, újdonsággal szolgáló ország izgalmas szakaszát mutatja meg. Azt a korszakot, amelyben Pest és Buda élhető várossá váltak.

Utunkon a történelem és a művészetek együtt ragadják magukkal a közönséget, szó, zene, mozdulat egymást építve, erősítve, új színt, új kontextust adva egymásnak, sodornak tények és érzelmek hullámain. Szabad teret adva a közönségnek, ki-ki benne is lehet, és kívül is maradhat, választása szerint. (Csodálkoznánk, ha valaki kívül tudna vagy akarna maradni.)

Tárlatvezetés összművészeti projektben – összművészeti projekt tárlatvezetésben

A BTM Vármúzeum kiállítására, kutatásaira, műtárgyaira épülő, a közönséget is bevonó, kb. egyórás performanszunk két tudós és két művész – a kiállítás kurátora és közvetlen munkatársa, valamint az ország egyik legjelentékenyebb nagybőgő-szólistája és a szóló tánc-improvizáció specialistája – elevenítik meg a történelmet. Társaságukban térspecifikus kortárs tánc, zene és tudományos előadás rendhagyó és izgalmas forgatagában válik kutatóvá és műélvezővé a közönség.

Sétapartnereink, alkotótársaink:

  • Aczél Eszter művészettörténész
  • Farbaky Péter művészettörténész
  • Lőrinc Katalin táncművész
  • Lőrinszky Attila nagybőgőművész


Időpont:
2019. január 26. 18:00

Korlátozott számú hely áll rendelkezésre!

Jegyvásárlás e-mailen: kozoshang@szembenezes.hu vagy személyesen a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum jegypénztárában (1014 Budapest, Szent György tér 2. – bejárat az Oroszlános udvarban)

A jegyek ára: 2 900 Ft, csoportos jegy (legalább 5 fő esetén): 2 000 Ft

Facebook-esemény


Közös hang projekt
Budapesti Történeti Múzeum - Szembenézés Alapítvány
http://www.szembenezes.hu/index.php?nav=kozos-hang
+36 30 670 2091

web development: