Köszöntőt mond:
ROSTÁS Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a Kiscelli Múzeum igazgatója

Megnyitja:
BÁN Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja

A Budapest FotóFesztivál immár harmadik alkalommal választotta és ajánlotta a klasszikus fotóművészeti műfajok egyikét mint inspirációt a kortárs alkotóknak. A szervezők ezúttal a tájkép műfaját értelmező, megújító vagy éppen a tradíciókat mai kontextusban folytató műveket várták. Olyan alkotásokat, amelyek a tág értelemben vett tájkép, tájábrázolás és értelmezés műfajába illeszkednek.

Annak a csaknem félszáz alkotónak a művei, amelyekből a Kiscelli Múzeum kiállítása összeáll – különösen a tájkép komoly képzőművészeti és gazdag fotográfiai hagyományai felől értelmezve a műfaj jelenét – különösen izgalmasnak, sőt merésznek tetszenek. A kiválasztott munkák között a természeti és emberi táj 21. századi létezésének, a táj és ember egyre problematikusabb viszonyának vizuális elemzése, megjelenítése ugyanúgy helyet kap, mint a külső (fizikai) és belső (lelki) tájakat megidéző, a reálisan nem létezőből nagyon is személyes képi valósággá transzformálódott művek. S bár a munkák formanyelve, hangulata, üzenete gazdag, színes és változatos, ahogyan a magyar kortárs fotóművészeti szcéna maga is, a kiállítási anyagban az erős gondolatiság, egyfajta ontológiai késztetés ugyanúgy tetten érhető, ahogyan a nagyon is szenzitív önkifejezés örök igénye. A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának a része, a Budapest Fotófesztivál és a KiscelliMúzeum együttműködésével jött létre.


Kiállítók:
BALÁZS Zsolt, BALOGH Viktória, BÁN András, BARTIS Attila, BÁTORFI Andrea, BOGNÁR Ádám, CSILLAG Zsuzsanna, CSORTOS SZABÓ Sándor, DARAB Zsuzsa, DEIM Balázs, Dora KONTHA, FUCHS Lehel, FUSKA Nikoletta, GÁL András, GÁTI György, GOMBAI Gellért, GYÖKÉR Sarolta, HAID Attila, HUPJÁN Attila, KÁLLAI Márton, KOLOZSI Bea, LISZKAY Lilla-FEJÉR János, LONDON Katalin, LUKÁCS Gabi, LUZSICA Fanni, MANDUR László, MÉSZÁROS László, MOLNÁR Zoltán, MÓNUS Márton, NAGY Izabella, PÁTKAI Rozina, POLGÁR András, RISKÓ Gáspár, RIZMAYER Péter, RUBI Anna, SIVÁK Zsófi, SZABADI Flóra, SZALAI Eszter, SZATMÁRI Zsuzsanna, SZILÁGYI Lenke, VACHTER János, VARGA Tamás, VASALI Katalin, VEDRES Ági, ZSILA Sándor

Kurátorok:
SOMOSI Rita, SZARKA Klára

Megtekinthető: 2019.04.05. – 05.19.

webfejlesztés: