Népessy Noémi a BTM új főigazgatója

2019.04.02.

Népessy Noémi, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója április 1-jén állománygyűlés keretében mutatkozott be a négy tagintézmény - a Vármúzeum, az Aquincumi Múzeum, a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár, valamint a Budapest Galéria - dolgozóinak. Az intézmény új vezetője Farbaky Péter művészettörténészt váltja a poszton, megbízása öt évre szól.

Népessy Noémi 1969-ben született Budapesten. 1998-ban végzett a Miskolci Egyetem történelem szakán, elvégezve a muzeológia specializációt is. Friss diplomásként rövid ideig egy fővárosi műkereskedelmi galériában dolgozott, majd 1999 végén került az akkor még csak helytörténeti gyűjteményként működő Óbudai Múzeumba. Hat és fél évet töltött akkor itt, közben 2001-ben kulturális menedzseri képesítést szerzett az ELTE-n, 2006-ban pedig az Általános Vállalkozási Főiskola közgazdász szakán is lediplomázott. 2007-től másfél éven át Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatában kulturális referensként dolgozott, ahol részt vett a kerület kulturális koncepciójának kidolgozásában.

2008-ban, amikor az önkormányzat az Óbudai Múzeum és a Platán Könyvtár összevonásával új intézményt hozott létre, megpályázta és elnyerte annak múzeumi szakmai igazgatói posztját. Munkatársaival az ezt követő években teljesen megújította az intézményt, amelynek 2012-ben lett az igazgatója. 2013-ban pedig ugyancsak ő lett a múzeum új filiáléjának, „ikerintézményének”, az új állandó kiállításával szeptemberben megnyílt Goldberger Textilipari Gyűjteménynek is az igazgatója; annak az intézménynek, amelynek létrehozásáért, példaértékű megvalósításáért a kuratórium neki ítélte a 2013-as MúzeumCafé Díjat. 2014-ben a magyar ipartörténet kiemelkedő emlékeinek sokoldalú bemutatásával, a példamutató múzeumfejlesztéssel, a közösségépítés terén elért eredményei miatt az Óbudai Múzeum Az év múzeuma kitüntető címet is elnyerte.

Az új főigazgató legfőbb célkitűzése - ahogy ez az ide kattintva elérhető főigazgatói pályázatában részletesen is olvasható - a kimagasló muzeológiai szakmai tevékenység fenntartása mellett a Budapesti Történeti Múzeum modern, nyitott, látogató-orientált, szolgáltató városi múzeummá alakítása, amely kínálatával bekerül Budapest fő kulturális attrakciói közé. 

forrás: magyarmuzeumok.hu

fotó: Kádár Dávid - BTM

webfejlesztés: