III. Mesterségünk címere: múzeum - MOKK szakmai nap a BTM Vármúzeumban

2020.01.27.

Bár a BTM Vármúzeum kapui a Budavári Palota területén folyó építkezés miatt átmenetileg zárva tartanak a nagyközönség előtt, a tudományos közösség számára biztosítottuk a helyszínt. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) január 27-én tartotta a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” kiemelt projekt keretében a III. Mesterségünk címere: múzeum című módszertani szakmai napját.



A rendezvényen a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Népessy Noémi köszöntötte a résztvevőket. A program elején a szervezők ismertették a MOKK idei képzéseit, majd egy kerekasztal-beszélgetés következett „Felkészülés a tudományos munka és a menedzser típusú szemlélet összehangolására szakmai továbbképzésekkel” címmel. A kerekasztal-beszélgetést a BTM főigazgatója moderálta, aki kiemelte, hogy a képzések nagyon fontosak a kollégák számára, mert ezáltal betekintést nyerhetnek a többi munkatárs munkájába, ezzel is elősegítve az együttműködést. 



A nap folyamán az érdeklődők World Café keretében ütköztethették véleményeiket, oszthatták meg javaslataikat több képzés tartalmáról.

A rendezvény zárásaként a résztvevők a Vármúzeum két kiállítását tekinthették meg tárlatvezetés keretében, illetve az egyik múzeumpedagógiai foglalkozásról hallgathattak meg egy rövid ismertetőt.

​Az idei évben megrendezett eseményen az eddigi hagyományokhoz híven kiállítói börze is várta az érdeklődőket.


Fotó: BTM/Kádár Dávid

webfejlesztés: