Kiállítás a gyermekvonatokról 2021-ben

2020.12.09.

A Budapesti Történeti Múzeum 2021-ben kiállítást rendez az I. világháború utáni nemzetközi segélyakcióról, amelynek során több mint 60.000 gyermek utazott külföldre, hogy testileg-lelkileg megerősödjön a háborús megpróbáltatásokat követően.

A 2020-as év sok szempontból emlékezetes marad mindenki számára. A világméretű pandémia számos történelmi megemlékezést, rendezvényt elsodort – így történt ez a Budapesti Történeti Múzeum és az ELTE Néderlandisztika Tanszéke által közösen szervezett időszaki kiállításunkkal is a GYERMEKVONATOKRÓL, vagyis az éppen 100 évvel ezelőtt, 1920-ban indított nemzetközi segélyakcióról. A kiállítást idén novemberben terveztük megnyitni, de már a tervezésekor felkészültek a szervezők a rendezvény esetleges elhalasztására. A kiállítást 2021 őszén, immáron vírusmentes körülmények között tervezzük megnyitni. Így, ha egy évvel megkésve is, de méltó módon tudunk megemlékezni erről a nyilvánosság által mindezidáig kevéssé ismert eseményről, amely az első világháború utáni Magyarország, illetve a segélyakcióban részt vevő partnerországok – elsősorban Hollandia, Belgium és Svájc – közös történelme szempontjából jelentős és máig tartó hidakat épített az országok és emberek között.

A kiállítás kurátorai: 
Réthelyi Orsolya tanszékvezető, ELTE BTK Néderlandisztika Tanszék
Perényi Roland történész, a BTM Kiscelli Múzeum Újkori várostörténeti főosztályának vezetője

Találkozunk 2021 második felében a Budapesti Történeti Múzeumban a GYERMEKVONATOKRÓL szóló kiállításon!

Fotó: A Hollandiából hazaérkezett gyerekek hozzátartozóikat lesik a vonat ablakaiból. Müllner János (1870–1925) felvétele, 1921. szeptember. BTM Kiscelli Múzeum

***

TENTOONSTELLING OVER DE KINDERTREINEN IN 2021

Het jaar 2020 zal in veel opzichten voor iedereen gedenkwaardig blijven. De wereldwijde pandemie heeft vele historische herdenkingen en gebeurtenissen weggevaagd. Dat is ook het geval met onze tijdelijke tentoonstelling ter herdenking van de KINDERTREINEN, de internationale hulpactie die 100 jaar geleden, in 1920, van start ging. De tentoonstelling wordt gezamenlijk georganiseerd door BTM en de Vakgroep Nederlands van de Eötvös Loránd Universiteit en zou in november van dit jaar worden geopend. Al bij de organisatie van de tentoonstelling wisten de organisatoren dat het misschien nodig zal zijn om het evenement uit te stellen. Nu bereiden we ons voor op de opening in het najaar van 2021, een jaar later, maar dan wel onder virusvrije omstandigheden. Zo kunnen we op een waardige manier dit weinig bekende evenement herdenken, dat van belang is voor de geschiedenis van Hongarije na de Eerste Wereldoorlog, en gedeeld wordt met de partnerlanden die betrokken waren bij de hulpoperatie, vooral Nederland, België en Zwitserland. Een gebeurtenis die duurzame bruggen heeft geslagen tussen landen en mensen.

Kom naar Boedapest in de tweede helft van 2021 en bekijk de tentoonstelling over DE KINDERTREINEN in het Budapest History Museum!

Foto: Kinderen die thuiskomen uit Nederland kijken door de treinraampjes uit naar hun familieleden. Foto: János Müllner (1870–1925), september 1921. BTM Kiscell Museum

webfejlesztés: