Farkas István (1887 – 1944) festőművész gyűjteményes kiállítása

a Budapesti Történeti Múzeumban

 

A kiállítás elsődleges célja bemutatni Farkas István - külföldi és hazai magángyűjteményekben található – itthon ritkán vagy sohasem látott alkotásait. A kiállításhoz készülő katalógus beköszöntőjét a Nobel-díjas Kertész Imre írja, tanulmányát pedig életművének legjobb ismerője S. Nagy Katalin.

 


 

Farkas (Wolfner) István 1887-ben született. Apja Wolfner József, a Singer és Wolfner – később Új Idők – könyvkiadó társtulajdonosa, neves műgyűjtő volt, anyja korán meghalt. Tizenöt éves korában lett mestere Mednyánszky László. Érettségi után a nyarat Nagybányán töltötte, a következő évben Fényes Adolf műtermében dolgozott, majd külföldi akadémiákat látogatott: 1910 és 1914 között Münchenben az Akademie Kern-en, majd Párizsban Az Academie La Palette-en tanult.1915-ben önkéntesként bevonult, a szerb, az orosz, végül az olasz fronton harcolt, ahol fogságba is esett. Első korszakából csak fotókról ismerjük alkotásait, mert 1915-ben a párizsi műteremben maradt képeket, mint „ellenséges tulajdont” elkobozták, s elárverezték őket.

 

Történt valami?

Hegyek között

 

Az 1920-as évek elején főként portrékat, csoportképeket festett. 1925 és 32 között Párizsban élt. Társasága a Café Rotonde művészköre. A legjobb műgyűjtők vásárolták képeit. 1928-ban itt jelent meg tíz színes sablonnyomata André Salmon verseivel egy kötetben. A Galerie Portique-ban és a Salon de Tuileries-ben sikeres gyűjteményes kiállításai voltak. Igazi nagy korszaka 1930-ban kezdődött, stílusa kiforrott, mondandója általános érvényűvé vált. Motívumrendszere szorongásokkal, titkokkal teli szimbólumokból épül fel. Kozmikus tágasságú tájaiban szellemlények, épület-fantomok, semmibe sikló vonatok, fenyegető tárgyak lebegnek. Művei az európai elidegenedés élmény kifejezői. A 30-as évek második felében érdeklődése a természet felé fordult. Akvarelleken mutatta be Szigligetet, a Balatont. 1938-ban a Szinyei Társaság tájkép-díját is megkapta.

 

Királyné szoknyája

Z. grófnő

 

Apja halála után hazatért és átvette a Singer és Wolfner Kiadó vezetését. Steinbeck és Solohov műveit jelentette meg, és nagyvonalú mecenatúrát folytatott. Műgyűjtőként és kiadóként egyaránt támogatta kora képzőművészeit. (Barcsay Jenő, Vilt Tibor, Szalay Lajos). Művészként azonban otthontalan volt, nem találta meg művészkörét, mint Párizsban. A Nemzeti Szalonban, a Tamás Galériában, az Ernst Múzeumban állított ki. 1943-44-ben már nyilvánvaló volt, hogy élete veszélyben forog: tisztázatlan, hogy miért nem menekült, miért nem fogadta el senkitől, hogy elbújtassák. 57 évesen halt meg, Auschwitzban. Hagyatékát, amely jelentős műgyűjteményből és saját alkotásaiból állt, rokonai őrizték meg a háborúban és azt követően, hosszú évtizedekig. A családi gyűjtemény nagy része 1980-ban a Kecskeméti Képtárba került.

 


 

A tárlat megtekinthető 2005. március 5-től május 9-ig a Budapesti Történeti Múzeumban (Budavári Palota E épület). Kedd kivételével, naponta 10-18 óráig.

Információ: 225-7816, 388-7817