Őskor főoldal   Őskőkor Újkőkor Rézkor Kora bronzkor Középső bronzkor Késő bronzkor Kelták
   

 

ÚJKŐKOR (Neolitikum)

Kr.e. 6. évezred – 5. évezred vége

 

Budapest vidékének első állandó telepeit az újkőkor élelemtermelő közösségei hozták létre. Itt a Dunántúl legkorábbi újkőkori művelődés a Starčevo-kultúra nem jelent meg, a legelső falvak népessége, kultúráját tekintve abba a nagy kiterjedésű közép-európai körbe tartozik, melyet jellegzetes edényművessége után vonaldíszes kerámia kultúrájának nevez a kutatás. (Kr.e. 5400-4700). A kutatók többsége egyetért abban, hogy e hatalmas kultúrkörnek éppen a Dunántúl volt a bölcsője, ahol a délről érkező, már neolitikus életmódot folytató népesség és a helyi középső kőkori lakosság együttesen alakította ki az új művelődést. Az újfajta, már termelő gazdálkodás és az ebből származó, a korábbinál lényegesen nagyobb létbiztonság a lakosságszám hirtelen növekedését tette lehetővé. Így történhetett meg addig lakatlan óriási területek gyors benépesülése.

Bár Közép-Európából kevés példával rendelkezünk, más területekkel végzett összehasonlításból tudjuk, hogy halottaikat a falvak területén, legtöbbször a házak között, oldalt fektetve, ún. zsugorított helyzetben temették el. Nyugat felé haladva azonban egyre többször találkozhatunk a halottak elhamvasztásánk szokásával. A különbség minden bizonnyal a helyi lakosság kultúrájának eltéréseiből adódnak.

A földrajzi környezet, különösen a Duna közelsége nagy szerepet játszott a szomszédos területekkel való kapcsolatok folyamatos fenntartásában. Ennek egyik bizonyítéka az emberi arccal díszített edények készítésének szokása, amely ebben az időben egy hatalmas területen, Dél-Németországtól Anatóliáig terjedt.

A hatalmas európai kör részét képező dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának népe a budai oldal Duna felé lejtő teraszait, a hegyekből érkező patakok mentét és a pesti síkság ármentes szigeteit szállta meg. Legkorábbi településük Óbudáról az Arany-hegyi útról ismert. Az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett a korszak településein végzett feltárások száma. Ezek közül mind a feltárt terület nagyságát, mind pedig a leletek minőségét tekintve az egyik legjelentősebb, a Törökbálint-dulácskai település. Itt a kiásott közel 5000 m2-nyi felületen legalább hat korabeli ház nyomait sikerült az ásatóknak felfedezniük. A dunántúli középső újkőkor (kb. 5000 évvel időszámításunk kezdete előtt) házai nagyméretű cölöpökből és tetőgerendákból épített ún. hosszú házak voltak, mai házakhoz hasonló nyeregtetővel. Fontos jellemzőjük, hogy alakjuk a kultúra hatalmas elterjedési területén – a párizsi medencétől a Dnyeszterig – meglepő hasonlóságot mutat. A két hosszanti falat, melyet nyers agyaggal tapasztottak be, viszonylag sűrűn a földbe leásott cölöpök alkották, az ugyancsak nagyméretű és ezért igen jelentős súlyt képviselő tetőt pedig három, a falakkal párhuzamos, ritkásabban elrendezett cölöpsor tartotta. A házak belső osztással is rendelkeztek, így minden épület három, közel egyforma alapterületű részből állt, melyek a bennük lakó emberek szállásául, raktárként és az állatok elhelyezésére szolgáltak.

Hasonló nagyságú korai neolitikus falut ismerünk Dunakeszi Székes-dűlőről, Budapest északi határáról. A nagymennyiségű leletanyag mellett itt a fentemlített házakétól eltérő típusú épületeket sikerült feltárni. Ezek főleg szerkezetükben és ennek megfelelően valószínűleg funkciójukban is különböztek a klasszikus szerkezetű házaktól.

A neolitkum végét jelentő lengyeli kultúra településeit, habár azok a Dunántúl más vidékein óriási számban lépnek fel, Budapest környékéről eddig csak szórványos településekről ismerjük (I. e. 4700-4000).

 

Irodalom

Gábori Miklós – Csánk Vera: Megfigyelések a békásmegyeri őskori telepen (Observationsfaites dans la station préhistorique de Békásmegyer) ArchÉrt 91(1964) 201-214.

Kalicz, Nándor: Frühneolithische Siedlungsfunde aus Südwestungarn. IPH IV(1990).

Kalicz-Schreiber,Rózsa. – Kalicz, Nándor: Die erste früh­neolithische Fundstelle in Budapest. Balcanica 23(1992) 47-76.

H. Simon, Katalin.: Betrachtungen über die Chronologie der Wende des Früh- und Mittelneolithikums im Karpatenbecken. Sargetia 26/1(1995/96) 127-140.

Horváth László András. – H. Simon Katalin: A neolitikum és rézkor Zalaegerszeg környékén (Neolithic and Copper Age in Zalaegerszeg and in its Environs). In: Zalaegerszeg évszázadai. (Szerk. Kapiller Imre). Várostörténeti tanulmányok. Zalaegerszeg 1997, 7-48.

M. Virág Zsuzsanna: Újkőkori és középső rézkori telepnyomok az M0 autópálya szigetszentmiklósi szakaszánál. In: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán. BTM Műhely 5. Budapest 1992.

 

 


SPIRÁLDÍSZES EDÉNY (Budapest III. ker. Aranyhegyi út)

 

KÉTARCÚ EDÉNY (Biatorbágy-Tyúkberek)

 

NÉGYSZÖGLETES SZÁJPEREMŰ EDÉNY (Békásmegyer )

 

FESTETT ZSELÍZI EDÉNY (Békásmegyer)

 

EDÉNY ALAKÚ ÜLŐ SZOBOR (Törökbálint-Dulácska)

 

GÖMBÖLYŰ HASÚ CSUPROK (Békásmegyer, Vöröshadsereg útja )


 

 

© Budapesti Történeti Múzeum, 2003