Vármúzeum

 

Aktuális híreink:

 

Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, hogy a Zsidó Imaház 2015. október 25. és 31. között technikai okok miatt zárva tart. Köszönjük megértésüket.

 

Programok:

 

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2015. szeptember 28. – november 15.

 

Októberi programok

 

Miénk a vár! – Óvodapedagógusok Napja

2015. október 16. 10.00

A múzeum nem egy unalmas hely, ami csak felnőtteknek való. Ezen a programon óvónőknek szeretnénk bemutatni, hogy meséken, játékokon keresztül a legkisebbek számára is tudunk izgalmas programot kínálni. A palota, a király, fegyverek, ruhák, középkori játékok ennek a korosztálynak is megérthetővé és megélhetővé teszi a múltat.

Regisztráció szükséges! kapcsolat@mail.btm.hu

Részvétel: ingyenes

 

Ókor-középkor oda-vissza – Biciklis időutazás a római korból a középkorba (Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk..)

2015. október 17. 14.00

A program az  Aquincumi Múzeumban a római kori életet bemutató tárlatvezetéssel indul, majd nyeregbe pattanva római műemlékek mellett elhaladva, a Várnegyeden keresztül jutunk a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumába. Itt a középkori királyi palotával és az itteni élettel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Regisztráció szükséges! kapcsolat@mail.btm.hu

Részvétel: ingyenes

 

Régi idők játékai – Múzeum a bőröndben (Utazó múzeum)

A különböző korokban mivel szórakoztak, milyen játékai voltak a gyerekeknek? Kipróbálható műtárgymásolatokkal, érdekes régi játékokkal játszunk a foglalkozáson. Esetleg megkérjük a gyerekeket, hogy hozzanak nekik kedves kisméretű játékot, és mutassák be egymásnak.

A programot -  igény szerint - az iskolában is megtartjuk.

800 Ft/fő előzetes egyeztetéssel

Regisztráció: kapcsolat@mail.btm.hu

Információ, időpont egyeztetés: 487-8871, 487-8800/876

www.btm.hu

 

Budavári Szabadegyetem

2015. október 21., szerda, 17 óra

A budapesti Belvárosi templom előtt állott Szentháromság-emlékmű sorsa, kutatásának állása

Előadó: Szerdahelyi Márk művészettörténész (BTM – Budapest Galéria)

Belépés: ingyenes

 

Kórus előadás

2015. október 11., vasárnap,   11.30

Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa

Bartók Béla halálának 70. évfordulója emlékére rendezett koncert

Műsoron: Bartók Béla, Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán,

Kodály Zoltán, Pertis Jenő művei

Vezényel: B. Horváth Andrea

Közreműködik: Breinich Beáta énekművész

Részvétel a múzeumi belépő megváltásával

www.andorilona.hu

 

Időszaki kiállítás:

 

Mátyás templom – A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, és ehhez kapcsolódóan a Mátyás-templomban 2015 tavaszán nagyszabású, kettős időszaki kiállítás keretében mutatjuk be a budavári Nagyboldogasszony-(Mátyás-)templom gazdag történetét. E templom a Katolikus Egyház egyik nagy múltú főtemploma, a Világörökség része, amely koronázó templomként, az állami reprezentáció helyszíneként a magyar történelemben, plébániatemplomként pedig Buda várostörténetében is kiemelkedő szerepet játszott.

A kiállítás megtekinthető: 2015. január 4-ig.

http://www.btm.hu/?q=matyastemplom

 

Időszaki kiállítás külső helyszínen:

 

Az Unger-háztól a Királyi Palotáig - Ybl Miklós (1814-1891) öröksége Budapesten

A kiállítás helyszíne: A Millenniumi Földalatti Vasút állomásai

http://www.btm.hu/?q=ybl

 

Állandó kiállítások:

 

Buda "a királyi méltóság széke és trónusa" - a középkori királyi palota - A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának részben megújult állandó kiállítása

http://www.btm..hu/?q=palota_var

 

A királyi palota a kultúra vára - A Budavári Palota története 1686-tól napjainkig

http://www.btm.hu/?q=palota_allando

 

Fény és árnyék - a főváros 1000 éves története

http://www.btm.hu/?q=fenyesarnyek_var

 

Ősi népek, antik kultúrák - Budapest története az őskortól az avar kor végéig

http://www.btm.hu/?q=allando_var

 

A magyar-Anjou címeres selyemkárpit

http://www.btm.hu/?q=allando_var

 

Gótikus szobrok a budai királyi palotából

http://www.btm.hu/?q=allando_var

 

Vásároljon múzeumi bérletet ajándékba!

http://www.btm.hu/?q=aktualis&page=1

 

 Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum

1014 Budapest, Szent György tér 2. Budavári Palota E épület

Telefon: (06)(1) 487-8871

E-mail cím: kapcsolat@mail.btm.h

http://www.btm.hu/

 

Aquincumi Múzeum

 

Programok:

 

2015. október 4., 11.00

Óbuda római rejtélyei - A Táborvárosi Múzeum

Az Aquincumi Múzeum egyik régésze kalauzolja az érdeklődőket Óbudán, a Táborvárosi Múzeumban, amely csak ezen alkalommal nyitja ki kapuit az érdeklődők előtt. A mai Óbuda belső részén helyezkedett el egykoron a római település, Aquincum katonavárosa. A legiotábort körülvevő katonaváros területén található a lakóház és vendégfogadó épület maradványait rejtő Táborvárosi Múzeum, ahol Budai-Balogh Tibor régész mesél a ritkán látogatható kiállítóhelyen.

Helyszín: Táborvárosi Múzeum (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 65.)

http://www.aquincum.hu

 

2015. október 11., 13.00-17.00

Ókori mesterségek nyomában

Az Aquincumi Múzeum területén megrendezésre kerülő programon a napjainkra feledés homályába vesző ókori mesterségek nyomába eredünk. Az érdeklődők bepillanthatnak a kovács- és bronzöntő mester, valamint a freskó- és mozaikkészítő, a csont- és kőfaragó, illetve gyógyhatású kenőcsök és párlatok készítőjének műhelytitkaiba.

http://www.aquincum.hu

 

2015. október 14.

Rejtélyes tárgyak, érdekes történetek

Ezen a tematikus napon az Aquincumi Múzeum rejtélyes műtárgyaival és azok érdekes történeteivel ismerkedhetnek meg a diákok. A középiskolásoknak meghirdetett program során a múzeum gyűjteményében fellelhető izgalmas átoktáblákkal, a világhírű aquincumi orgona mesébe illő megtalálásával, illetve egy elveszett, majd megtalált fejű, női szobor történetével ismerkednek meg az érdeklődők.

A programra előzetes bejelentkezés szükséges!

További információ:

http://www.aquincum.hu

 

2015. október 18., 10.00

Óbuda római rejtélyei – A polgárváros titkai

Az Aquincumi Múzeum egyik régésze kalauzolja az érdeklődőket az egykori polgárváros területén. A séta során nem a már megszokott ma is megtekinthető romokról lesz szó, hanem a rejtőzködő, máig nem látható épületek kerülnek előtérbe.

Dr. Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum régésze mutatja be a múzeum területén kívül és belül elhelyezkedő, de mindmáig rejtőzködő római emlékeket.

Helyszín: Aquincumi Múzeum (1031 Budapest, Szentendrei út 135.) és környezete

http://www.aquincum.hu

 

2015. október 20., 14.00

AnticCafé

Az Aquincum Baráti Kör 2012 decemberében útjára indította AnticCafé néven ismeretterjesztő klubdélutánját. A havonta megrendezésre kerülő új programsorozat a rómaiak örökségét mutatja be élményszerűen az aktív időskorúak számára. Mindezt kötetlen stílusban és kellemes környezetben, minden alkalommal más-más témát körüljárva.

Aktuális téma: AnticCafé - Nullus enim fons non sacer. Gyógyvizek és gyógyfürdők az ókorban

A programra előre bejelentkezés szükséges!

http://www.aquincum.hu

 

2015. október 31., 11.00

"Minden út Rómába vezet  - Közlekedés az ókorban" – Varga Nikoletta régész ismeretterjesztő előadása

Az előadás során megtudhatjuk, hogyan utaztak az ókori Rómában, milyen közlekedési eszközöket használtak szárazon és vízen. Hogyan mérték a távolságot, hogyan építették ki és rögzítették a birodalmat behálózó útvonalak rendszerét. Ókori források és régészeti leletek segítségével felidézhetjük a hivatalos és magánjellegű utak (olykor veszélyektől sem mentes) módjait. Megtudhatjuk hogyan működött az állami postaszolgálat. Mennyi időt és pénzt ölelt fel egy-egy hosszabb út, hol volt érdemes megszállni és melyek voltak az ókori emberek legkedveltebb úti céljai.

http://www.aquincum.hu

 

2015. szeptember 28 - november 15.

Múzeumok Őszi Fesztiválja – Múzeumi órák

Az Aquincumi Múzeum a római legiósok témahetéhez kapcsolódva általános- és középiskolások számára múzeumi foglalkozásokat hirdet a Múzeumok Őszi Fesztiválja teljes időtartama alatt.

A speciális múzeumi óra során a diákok betekintést nyernek a római legiósok életébe és felszerelésébe, illetve a gyakorlatban tapasztalhatják meg, hogy miért is volt hatékony a hódító legiók haditechnikája.

A programra előzetes bejelentkezés szükséges!

http://www.aquincum.hu

 

2014. április 1 – 2015. október 31.

Aquincumi Múzeum nyári nyitva tartása

2015. április 1-től az Aquincumi Múzeum hosszabbított nyári nyitva tartással várja kedves Látogatóit. A Régészeti park 09.00-18.00, a kiállítások pedig 10.00-18.00 tekinthetők meg.

www.aquincum.hu

 

IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK:

 

Nincs másik! - Három páratlan műkincs Budapest földjéből

2014. október 17 – 2015. szeptember

Kétezer éves emberalakok egy kelta edényen, egy mesterien megalkotott római kori bronzmécses és egy Mátyás király kori itáliai fazekasmester remekműve - a tárlat három, olyan, minden szempontból egyedülálló műtárgyat mutat be részletesen, amely a közelmúlt fővárosi ásatásain került elő.

A kiállítás művészi grafikák és irodalmi asszociációk használatával igyekszik tovább gondolni, újraértelmezni ezeket az ősi alkotásokat.

A kiállítás megtekinthető: 2014. október 17 – 2015. szeptember

http://www.aquincum.hu

 

Spakni, ecset, lézerszkenner – régi és új technológiák alkalmazása a régészeti kutatásban Óbudától Újpestig – kiállítás megnyitó

2015. április 17 – október 31.

A régészeti feltárásokon alkalmazott módszerek, technológiák – ahogy más tudományok esetén is – folyamatosan változnak, fejlődnek. A rendelkezésünkre álló lehetőségek köre az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült: ma már nem pusztán csákánnyal, lapáttal és ecsettel dolgozunk, hanem például lézerszkennerrel, talajradarral és víz alatti szonárral, de alkalmazzuk a DNS technológiát, vagy a pollenvizsgálatot is. Ezek az új technológiák és módszerek egyre fontosabb szerepet töltenek be a lelőhelyek előzetes felderítésében, feltérképezésében és a leletek kiértékelésében, árnyalva, kiegészítve, vagy éppen módosítva a korábban kialakult képet és újabb dimenziókat megnyitva segítik elő saját múltunk megismerését.

Kiállításunkon ezekről az újabb módszerekről és technológiákról, a régészet eszköztárának fejlődéséről és bővüléséről szeretnénk közérthető, de alapos áttekintést nyújtani Óbuda és a Főváros más területein végzett régészeti kutatásokból vett példákkal.

A kiállítás megtekinthető: 2015. április 17 – október 31.

http://www.aquincum.hu

 

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK

 

Róma Aquincumban

http://www.aquincum.hu/kiallitasok

 

Aquincumi Látványraktár

http://www.aquincum.hu/kiallitasok

 

Attrakcióelemek a Pannonia Provincia Program jegyében

http://www.aquincum.hu

 

Agyagból gyúrt történelem – A kerámia szerepe Aquincum római kori építészetében (Tegularium)

http://www.aquincum.hu

 

EGYÉB INFORMÁCIÓK

 

Vásároljon éves múzeumi bérletet az Aquincumi Múzeumban! (Részletes információ a múzeum honlapján.)

 

A szervezők a programok változtatásának jogát fenntartják!

 

További információ:

Aquincumi Múzeum – Közönségkapcsolati csoport

1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Tel.: (06-1) 430-10-81

Fax: (06-1) 430-10-83

E-mail: aquincum@aquincum.hu

Website: www.aquincum.hu

 

Kiscelli Múzeum

 

Programok:

 

2015. október 3. 10.00-13.00

Babakészítési bemutatók, kézműves foglalkozások

Hogyan készülnek a legkülönbözőbb művészbabák (porcelán, reborn stb.)? Hogyan tervezték, varrták és varrják ma is a művészbabák csipkéből készült ruháit? Kiállításunkhoz kapcsolódó programunkon választ kaphatunk sok érdekes kérdésre, míg kézműves foglalkozások keretén belül rongybabák, nemez mackók készítésére nyílik lehetőség.

 

2015. október 3. 10.00-13.00 és október 10. 10.00-13.00

Rejtély a múzeumban. Helyszíni szemle

A “Holttest az utazókosárban – A Mágnás Elza-rejtély” című időszaki kiállításhoz kapcsolódó programunkon egy kurátori tárlatvezetést követően a látogatókkal felkeressük az 1914-es bűntény helyszíneit a kiscelli kastélytól Mágnás Elza egykori sírjának helyszínén át egészen a budai rakpartig, ahol a hírhedt kokott holttestét egy utazókosárban megtalálták. A séta során a résztvevők a főbb szereplők és az épületek megismerésén túl tágabb kultúrtörténeti ismereteket is szerezhetnek a századelőn jellemző szokásokról, életmódról és a társadalmi szerepekről.

 

2015. október 11. 16.00-18.00

PAPÍRforma kiállítás finisszázs

Bánlaki Kata, a kiállítás megálmodója és Rostás Péter, a bútorgyűjtemény vezető muzeológusa közösen kalauzolja az érdeklődőket a Templomtérben, akik ezután vezetéssel a műtárgybútor-raktárunk további kincseit is megtekinthetik. Kérjük, előzetesen regisztráljanak az info@karcsipapir.hu e-mail címen keresztül.

A jegyár egységesen 1400 Ft/fő.

 

Időszaki kiállítások:

 

Babakiállítás a Kiscelli Múzeumban

Szeptemberben a Kiscelli Múzeum ad helyszínt a Magyar Bababarátok Egyesülete által rendezett baba- és mackókiállításnak, amelyen az egyesület tagjai által készített több száz baba közül a zsűri által kiválasztott legszebbek vesznek részt. A textilből, porcelánból, kerámiából és más alapanyagokból, különböző technikákkal készült kortárs babák mellett a Kiscelli Múzeum játékgyűjteményéből egy kis válogatás lesz megtekinthető.
A kiállítás megtekinthető: 2015. október 18-ig
 

Holttest az utazókosárban - A Mágnás Elza-rejtély

A kiállítás középpontjában egy száz évvel ezelőtt történt bűnügy, Turcsányi "Mágnás" Elza meggyilkolásának története áll, aki a Kiscelli kastély egykori urának, Schmidt Miksa bútorgyárosnak volt a kedvese. A rejtélyes eset történetének bemutatásán túl a kiállítás foglalkozik a 19-20. század fordulójára jellemző női szerepek kérdésével, Schmidt Miksa és Mágnás Elza kapcsolatával, továbbá a gyilkosság miatt elítélt tettesek utóéletével, valamint a bűnügy körül szövődött számos városi legendával is.

A kiállítás megtekinthető: 2016. január 10-ig. MEGHOSSZABBÍTVA

 

3. PAPÍRforma

10 rövid történet - Régi bútorok új kontextusban

A Kiscelli Múzeum Bánlaki Katával /Karcsi Papírboltja/ és Szigeti Zsófi enteriőrstylisttal együttműködésben bútorgyűjteményének tíz féltve őrzött kincsét mutatja be és helyezi mai kontextusba kézzel készített papír installációk segítségével. A Design Hét Budapest 2015 eseménysorozat hivatalos részeként megvalósuló kiállításunk az idei Home Sweet Home tematikához igazodva a kastély múlt századi urának, Schmidt Miksának a korát idézi meg, akinek az épület egykor második otthona volt.

A kiállítás megtekinthető: 2015. október 11-ig.

 

Állandó kiállítások:

 

A főváros régisége, 1780–1873

http://kiscellimuzeum.hu/a_fovaros_regisege_1780_1873

 

Közterek és Magánterek – Mozaikok Budapest múltjából, 1873–1940

http://kiscellimuzeum.hu/kozterek_es_maganterek

 

Arany Oroszlán Patika

http://kiscellimuzeum.hu/a_pesti_arany_oroszlan_patika

 

Pest–budai cégérek

http://kiscellimuzeum.hu/pest_budai_cegerek

 

Nyomdák és újságok Buda-Pesten

http://kiscellimuzeum.hu/nyomdak_es_ujsagok_buda_pesten

 

Elérhetőség:

Kiscelli Múzeum

1037 Budapest, Kiscelli. u.108.

Telefonszám: 430-1076

E-mail cím: kiscell@kiscellimuzeum.hu

Web cím: www.kiscellimuzeum.hu

 

Fővárosi Képtár

 

 

Programok:

 

2015. október 23-i múzeumpedagógiai program

  • nemzetiszínű gyöngyszövés és
  • gyertyamártogatás

A foglalkozást vezeti: Schreiter Lászlóné és segítői Winter Berenike és Winter Viktória

 

 

Időszaki kiállítások:

 

TEMPLOMTÉR ÉS ORATÓRIUM

 

A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a Budapest Galéria, valamint a Közelítés Művészeti Egyesület

Képzelt közösségek, magánképzetek

Privát nacionalizmus Budapest

 

Kiállítás megnyitó: 2015. október 27-én 17 órakor a Budapest Galériában

A kiállítást megnyitja Hushegyi Gábor, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója

 

A hivatalos megnyitót követően a kiállítás másik helyszínén,

18.30 órakor a Kiscelli Múzeumban

Juhász R. József Minden valószínűség ellenére című performanszának ősbemutatója

A performansz után szeretettel várjuk egy állófogadásra a Kiscelli Múzeum Szoborcsarnokába.

Kurátor: András Edit

Kurátorasszisztensek: Leposa Zsóka, Zombori Mónika

Projektvezető: Varga Rita

A kiállítás megtekinthető: 2015. december 13-ig

 

Képzelt közösségek, magánképzetek

Privát nacionalizmus Budapest

Kiállítás a Kiscelli Múzeum—Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában

2015. október 28 — december 13.

 

A kiállítás egy hat ország, nyolc intézmény, külföldi és hazai kurátorgárda közreműködésével létrehozott Európai Uniós projekt keretében, 38 művész részvételével kerül megrendezésre.

A kiállításon társadalmilag érzékeny, közép-kelet-európai kortárs művészek alkotásain a nemzettel kapcsolatos képzetek, a nemzeti identitás formálódásának fázisai, és a nacionalizmus problémái elevenednek meg. A projekt korábbi kiállításai (Prága, Kassa, Pécs, Drezda, Krakkó, Berlin) után két budapesti, az óbudai Budapest Galériában és a Kiscelli Múzeum — Fővárosi Képtárban egy átfogó kurátori koncepcióba foglalt válogatással és számos új művel találkozhatnak a látogatók.
Sikerült megnyerni olyan nemzetközi sztárokat, akik első ízben ezen a kiállításon jelennek meg Magyarországon. A bemutatott művek közül kiemelkedik négy, melyek jelenleg is láthatóak az 56. Velencei Biennálén. Ez utóbbiak a biennálén kívül először itt kerülnek a közönség elé.

 

Állandó kiállítások:

 

Válogatás a Fővárosi Képtár XX. századi és XXI. század első éveinek műveiből

http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

Szoborcsarnok

 http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

 Kiscelli Múzeum külső és belső udvar

http://fovarosikeptar.hu/allando-kiallitas/

 

Kiscelli Múzeum Kriptája technikai okok miatt zárva!

 

Az Újkori Várostörténeti osztály állandó kiállításain:

 

* A főváros régisége, 1780–1873

* Közterek és Magánterek – Mozaikok Budapest múltjából, 1873–1940

* Pest–budai cégérek

 

a Fővárosi Képtár gyűjteményében lévő festmények, grafikák, metszetek, festett cégérek jelentős számban szerepelnek.

 

Fővárosi Képtár

1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

Telefonszám: Tel/fax.: 36/1/388-7817, fax.: 36/1/368-7917

E-mail cím: fovarosi_keptar@mail.btm.hu

www.fovarosikeptar.hu

 

Budapest Galéria

Időszaki kiállítások:

 

Új Budapest Galéria

 

Leopold Bloom Képzőművészeti Díj | 2015

2015. szeptember 5 - november 15.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Alapítvány és a Pepper Art Projects harmadik alkalommal adja át a hazai művészeknek kiírt egyik legnagyobb értékű díjat.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj célja, hogy erősítse a magyar kortárs művészet nemzetközi jelenlétét. A díj összege 10.000 euró, melyet a győztes egy külföldi kiállítás, az ahhoz kapcsolódó költségek és külföldi jelenlétének biztosítására használhat fel.

Az előválogatás után a főzsűri tagjai – Dr. Declan Long, Susanne Altmann és Mark Rappolt – választották ki azt a hat művészt, akik a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj két korábbi nyertesével, Batykó Róberttel és Nemes Csabával együtt kiállítanak az Új Budapest Galériában.

 

Kiállító művészek:

Albert Ádám, Batykó Róbert, Katarina Šević, Kerezsi Nemere, Kokesch Ádám, Kudász Gábor Arion, Nemes Csaba, Puklus Péter

 

A kiállítás kurátorai:

Hanka Nóra, Pepper Art Projects

Szegedy-Maszák Zsuzsanna, Budapest Galéria

A kiállítás megtekinthető: 2015. november 15-ig.

 

Új Budapest Galéria (Bálna)

1093 Budapest, Fővám tér 11–12.

info@budapestgaleria.hu

www.budapestgaleria.hu/uj/

 

 

Budapest Galéria

 

INSIDE EXPRESS II.

Elképzelt rokonság: Barna Orsolya és Pálinkás Bence György kiállítása

Megnyitó: 2015. szeptember 18., péntek 18.00

Megnyitó személy: A. Gergely András politikai antropológus 

Elképzeltük, hogy néhány törzs más nemzetiségű és többnyelvű csoportja a közösen elérhető több előny érdekében testvérré fogadja egymást. Ennek az együttműködésnek mutatjuk be néhány történetét.

Az elmúlt hónapokban könyvtárba jártunk, családi dokumentumok után kutattunk, kiderítettük, hogyan lehet valakinek két anyja, és meglátogattuk egy hazaáruló sírját.

Kiderült, hogy mindannyiunk gondolkodásában határátlépésre van szükség.

 

A kiállítás megtekinthető: 2015. október 18-ig.

 

Budapest Galéria - földszint

1036 Budapest, Lajos utca 158.

info@budapestgaleria.hu

www.budapestgaleria.hu

Emlékek tava_A Balcsi ősszel Pestre költözik!

Megnyitó: 2015. szeptember 18., péntek 18.30

Megnyitó személy: Aknai Katalin művészettörténész

A Balatonhoz mindenkit fűz valamilyen emlék, vagy egy talán még ennél is erősebb kötelék: szokás. A nyáron Szentbékkállán megrendezett kiállítás fiatal kortárs képzőművészek és költők Balaton-reflexióin keresztül kívánt bemutatni egy szubjektív, néhol a múlt homályába vesző, töredezett, ám minden elemében igaz Balaton-szeletet, így elevenítve fel egyéni és kollektív emlékeinket. A kiállításon helyet kapó művek nagyon szubjektívek és intimek, mégis, talán mindenki felfedezheti majd benne egy kicsit a saját Balatonját. Így talán nem lesznek senkitől sem távoliak az olyan műalkotások, amelyekben egy-egy balatoni nyaralás a nagymamánál, a tipikus strandoló-alakok, vagy éppen a „Harapós kutya” emblémával ellátott kerítés jelenik meg.

A kiállítás finisszázsán a kiállításhoz készülő elektronikus katalógus bemutatása mellett kerekasztal-beszélgetéssel, valamint zenés-verses esttel várjuk majd az érdeklődőket.

 

Képzőművészek:

Antal Balázs, Czene Márta, Csáky Marianne, Gruppo Tökmag, Kovács Olívia, Moizer Zsuzsa, Pályi Márk – Fischer Judit, Soós Károly – Sárai Borbála Luca, Szabó Eszter, Szász Lilla, Tibor Zsolt, Vécsei Júlia

 

Költők: Fehér Renátó, Hevesi Judit, Sirokai Mátyás, Szőllőssy Balázs, Závada Péter

 

A kiállítás kurátorai:  Bódi Kinga és Farkas Zsófia művészettörténészek

A kiállítás megtekinthető: 2015. október 18-ig.

 

Képzelt közösségek, magánképzetek / Privát nacionalizmus Budapest

Budapest Galéria megnyitó: 2015. október 27., kedd 17h

A kiállítást megnyitja: Hushegyi Gábor esztéta

Kiscelli Múzeum performance:        2015. október 27., kedd 18.30

Performer:                                         Juhász R. József

 

Művészek:

BAGLYAS Erika (H), BORSOS LŐRINC (H), Daya CAHEN (NL), CHILF Mária (H), CSÉFALVAY András (SK), CSONTÓ Lajos (H), ESTERHÁZY Marcell (H), GERHES Gábor (H), GLUKLYA (Natalya PERSHINA-YAKIMANSKAYA, RU), HORVÁTH Tibor (H), Sanja IVEKOVIĆ (HR), C.T. JASPER (USA) & Joanna MALINOWSKA (USA/PO), JUHÁSZ R. József (SK/H), Nikita KADAN (UA), Matej KAMINSKÝ (SK), KEREZSI Nemere (H), KIS VARSÓ / LITTLE WARSAW (GÁLIK András, HAVAS Bálint, H), KISSPÁL Szabolcs (H), Tomasz KULKA (PO), Albán MUJA (KOS), Ciprian MUREŞAN (RO), NEMES Csaba (H), NÉMETH Ilona (SK/H), NOSEK László (H/USA), OLÁH Mara (H), Adrian PACI (AL/I), Dan PERJOVSCHI (RO), Martin PIAČEK (SK), Michal MORAVČÍK (SK), Karol RADZISZEWSKI (PL), Mykola RIDNYI (UA), Martina SLOVÁKOVÁ (SK), SOCIÉTÉ RÉALISTE (GRÓF Ferenc, Jean-Baptiste NAUDY, H/FR), Gökce SUVARI (TR), SZOLNOKI József (H/D), SZOMBATHY Bálint (H/SER), Mark THER (CZ), Jaroslav VARGA (SK)

A kiállítás kurátora: András Edit

Társkurátorok: Leposa Zsóka, Zombori Mónika

A kiállítás megtekinthető: 2015. december 13-ig.

 

Kapcsolódó programok:                  Filmvetítés, beszélgetés 2015. nov. 5.

                                                           Művészetpedagógia, családi délelőtt 2015. nov. 8. 11-13h

                                                           Nemzetközi konferencia (ELTE-BTK), 2015. nov. 27-28.

Budapest Galéria - emelet

1036 Budapest, Lajos utca 158.

info@budapestgaleria.hu

www.budapestgaleria.hu

 

Állandó kiállítás:

 

Varga Imre Gyűjtemény

1033 Budapest, Laktanya utca 7.

www.budapestgaleria.hu

 

 

Bartók Béla Emlékház

 

Bartók Béla utolsó magyarországi otthonában, amelyben a zeneszerző 1932 – 40 között élt és alkotott, ma Emlékház működik. A világszerte híressé vált emlékhelyen megtekinthetők bútorai, személyes tárgyai és egyedülálló népművészeti gyűjtései, a ház koncerttermében pedig, kivételes szellemiségét megidézve, rendszeresen hallgathatók rangos kamarazenei hangversenyek.

Az emlékház 2015. július 1-jétől a Budapesti Történeti Múzeum szervezeti keretei között, az eddig megszokott módon folytatja tevékenységét. Az emlékház működésével és programjaikkal kapcsolatos részletek megtekintése céljából kövesse figyelemmel honlapjukat.

www.bartokmuseum.hu

 

Bartók Béla Emlékház

1025 Budapest, Csalán u. 29

Telefon: 06/1/394-2100

www.bartokmuseum.hu