Elhunyt dr. Szirmai Krisztina, a Budapesti Történeti Múzeum egykori régésze, főmuzeológusa

2023.12.07.

Dr. Szirmai Krisztina (1943. január 27. – 2023. december 4.)

Fájdalmas veszteség érte az Aquincumi Múzeumot. Rövid, súlyos betegség után elment a legendás „aquincumi team” egyik oszlopos tagja, Szirmai Krisztina. Nevének említése megkerülhetetlen, ha az aquincumi legiotábor és katonaváros feltárásáról, az albertfalvi vicus kutatásáról esik szó, de az aquincumi bronzszobrocskák és szobrászati emlékek kapcsán is beírta nevét a római kori provinciális régészet történetébe. Erről tanúskodik több mint száz cikke, tanulmánya, amelyek a hazai és külföldi szakmai kiadványok lapjain jelentek meg. Ehhez a széleskörű nemzetközi ismertséghez azonban hosszú út vezetett.

Krisztina 1966-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, történelem – régészet  szakon. Még abban az évben a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Osztályán helyezkedett el, kezdetben a gyakornokok irodai, archiválási munkáját végezve, majd hamarosan régészként a tereppel is megismerkedett. Kezdetben Óbudán, Póczy Klára mellett szerzett gyakorlatot, majd Nagy Tibor óbudai és albertfalvi ásatásainak kitartó részese lett. A nagynevű elődöktől szerzett ismereteket és tapasztalatokat kiválóan alkalmazta a későbbiekben, a már önállóan vezetett, több mint száztíz ásatása során. Bár első pillantásra nem látszott „terepi alkatú” régésznek, de legendás akaratereje, példamutató kitartása és céltudatos következetessége folytán egyik oszlopos tagja lett annak a feltáró régészcsapatnak, amely a lebontott régi óbudai házak alól szinte elővarázsolta a régóta keresett aquincumi legiotábort. Az óbudai legiotábor feltárási kampányát követően a katonaváros északnyugati részén egykor állott díszes római kori városi palota falfestményeinek és mozaikjainak feltárása fűződik nevéhez. Az általa felszínre hozott és kiemelt darabok ma is az Aquincumi Múzeum gyűjteményének legértékesebb darabjai közé tartoznak. Terepi munkáinak utolsó szakaszából az albertfalvi tábor vicusának feltárása emelhető ki. Munkája nyomán nemcsak a település kronológiája tisztázódott, hanem a beépítés struktúrája is megrajzolhatóvá vált.

Terepi munkái nem akadályozták abban, hogy 1972-ben, a Debreceni Egyetemen megvédje doktori disszertációját, „Az aquincumi szobrászat vallástörténeti értékelése” címmel. Krisztina azok közé a kutatók közé tartozott, akik eredményeiket szívesen osztották meg nemcsak a szakmával, de a nagyközönséggel is. Rendszeres résztvevője volt a római koros nemzetközi konferenciáknak, tanulmányai, referátumai rendre ott szerepelnek e konferenciák aktái között. A nagyközönség számára írt ismeretterjesztő munkái, kiállítási vezetői máig fontos dokumentumai egy- egy korszaknak, vagy emlékcsoportnak.

Krisztina igazi csapatember volt. Nem az a fajta, aki a csapatot maga köré szervezve annak középpontjában áll. Inkább az a csapattag, akinek minden munka, amit a közösségért tesz, legyen az raktárrendezés, idegenvezetés, ügyelet ellátása, fontos és hálás, hogy megteheti. Akaraterején, kitartásán és következetességén kívül a választott szakma iránti elkötelezett szeretet határozta meg azt a személyiséget, aki negyven éven át, 2006-ban történt nyugdíjba vonulásáig, az Aquincumi Múzeum mindennapjainak része volt. Ezután hiányzott derűs arca, sajátos, csak rá jellemző lényeglátó humora, de tudtuk, hogy figyel ránk és velünk van. Egészen mostanáig…

Krisztina utolsó üzenetében annyit írt: „Mindent köszönök!” Nem, Krisztina, mi tartozunk Neked köszönettel!

Zsidi Paula

webfejlesztés: